McStay a vezetőedző Újpesten

ujpestlogo.jpg

Kedden késő este létrejött a megállapodás a felek között, így immár hivatalos: a 2009/2010-es szezonban William McStay lesz az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzője – erről a lila-fehér klub honlapja számolt be szerdán.

    A 47 éves skót tréner a Celtic Glasgow-tól érkezik, ahol 15 évig dolgozott és az utóbbi esztendőkben – az Újpest szerint – komoly sikereket érte el az utánpótlással.    
    "A szándékaim szerint továbbra is tartom a kapcsolatot a Celtic-kel. Ez egy nagy váltás lesz számomra, amely jelentős lépés a karrieremben. Az Újpest FC-vel kötött megállapodásom egyben kihívás is számomra" – idézte a honlap McStayt.
    Joe Böröcz, az elmúlt idényben Szentes Lázár vezetésével ezüstérmes Újpest labdarúgócsapatának nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója azt mondta: "Nagyon bizakodóan vagyunk Willie McStay személyét illetően, és reméljük, munkájával nagyon pozitív hatással lesz az Újpest FC csapatára és a magyar futballra".
    A szakmai stáb tagja még Aczél Zoltán, Joe McBride és Pálinkás András (kapusedző).
    Az ujpestfc.hu szerint McStay közös megegyezéssel szerződést bont a Celtic Glasgow-val. Böröcz a múlt héten azt mondta, az egyezség aláírásával az európai szövetség (UEFA) véleményezésére várnak, mert szeretnék elkerülni, hogy a nemzetközi indulás, azaz az Európa Ligában való szereplés az UEFA szabályaiba ütközzön. Az UEFA ugyanis tiltja a gazdaságilag vagy szakmailag összefonódó klubok indulását egyazon kupasorozatban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.