A vitán felül tehetséges győri kézilabdázó balszélső, Fodor Csenge körül az évek múlásával párhuzamosan mindig történik valami izgalmas dolog. A legfontosabbról a válogatottságról a pályán történtek kapcsán mind kevesebbet lehet látni-hallani, miközben az immár 26 éves játékos egyre gyakrabban nyilatkozik olyasmiket megfogalmazva, amelyek egyáltalán nm biztos, hogy előre viszik ügye nyugvópontra jutását.

Fodor Csenge (fotó: Nemzeti Sport)
Fodor Csenge már eddig is sokkal többre vihette volna a nemzeti együttesben, ha kibontakozását, tartósan jó formáját nem akadályozták volna ismételt sérülések. Hogy ezekből pontosan mikor épült fel, s történt-e valami határeset, amikor már esetleg játszhatott volna a Golovin Vlagyimir által immár évek óta eredményesen menedzselt válogatottban, azt nehéz egyértelműen, dátumokhoz kötve megállapítani. Az viszont tény, hogy a tehetséges játékos számos panasszal rendelkezik, amelyekről ismételten nyilatkozik is a sajtó képviselőinek.
Ezekben a nyilatkozatokban a végkonklúzió előbb csak a bizalomhiány felemlegetéséig ment el. Később már győri klubtársa és barátnője, Bruna de Paula is szorítóba lépett és kemény szavakkal illette Golovint, akit hazudozással is megvádolt. Természetesen egy bizonyos határig mindenki mondhatja a magáét, de ezek az egyik oldalról érkező, keményedő vádak előbb-utóbb valamilyen hivatalos választ is kívánnának. Az ismert elfogultság tudatában különösen megkérdőjelezhető Bruna de Paula illetékessége és elfogulatlansága. Az senkire nem tartozik hivatalosan, hogy ki kivel barátkozik, az viszont már egyértelműen nehezményezhető, hogy egy brazil állampolgár milyen alapon illeti kőkemény váddal a magyar válogatott szövetségi kapitányát? Ebből következően pedig egyenes ágon annak is kellene jönnie, hogy miként vélekedik a szövetség alkalmazottjának lassan folyamatossá váló „támadgatásáról”?
Szerény véleményem szerint a Magyar Kézilabda Szövetségnek hivatalból és mielőbb érdemben kellene nyilatkoznia és helyére tennie ezeket a Golovint érintő, ismételt nyilatkozatokat. A legutóbbi „adu ász” szerint Fodor addig nem játszik a magyar válogatottban, amíg Golovin annak a kapitánya. Hát most bizonyára mindenki nagyon megijedt. Képzeljük el, mi lett volna, ha ilyen jellegű fenyegetés hagyta volna el a Fodornál kicsit nagyobb kézilabdázó, a dán Mathias Gidsel száját? A dán kapitány, Nikolaj Jacobsen alighanem pillanatok alatt megadta volna a szövetségével egyeztetett verdiktet: Gidsel mehet, ahova akar. És ha majd – nyilatkozatok helyett – ismét beáll a sorba, akkor visszajöhet.
Az MKSZ is jól tenné, ha minél előbb és egyértelműen állást foglalna ebben az ügyben. Fodor Csenge pedig feltételek állítása helyett inkább azon gondolkodna el: akar-e valójában tagja lenni a magyar női kézilabda válogatottnak, vagy sem?
(jochapress / Jocha Károly)
Írta a JochaPress






