MEFS: rangos kitüntetést kapott Pázmányi Gábor

A Budapest Vízilabda Szövetség elnökét is díjazták a MEFS Közgyűlésén.

Fotó: MEFS.hu

A héten Miskolcon megtartották a MEFS Közgyűlését, – egy négynapos MEFOB esemény egyik kiemelt programjaként – melynek keretében kitüntetéseket adtak át.

Többek között a Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke, Pázmányi Gábor is elismerésben részesült. A szakember “Elek Ilona Emlékéremet” vehetett át.

A MEFS méltatásában ez áll:

“Pázmányi Gábor gyermekkora óta az úszás és a vízilabda szerelmese. Laky Károly világhírű edzőnél kezdte vízilabdás pályafutását a BVSC uszodában. Az azóta eltelt 60 évben játékosként, edzőként vagy sportvezetőként tevékenykedett szeretett sportágában. Mindig közel állt hozzá az egyetemi sport. Műegyetemi hallgatóként, majd alumniként több mint 30 évet töltött a MAFC színeiben játékosként, edzőként, szakosztályigazgatóként, de volt edzője az OSC és az YBL Főiskola csapatainak is. Játékos pályafutása végén játékvezetőként is dolgozott. Nyolc évig volt tagja a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének. 2011 óta és napjainkban is a Budapesti Vízilabda Szövetség elnöke.”

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.