Még odébb van az Aston Martin bejelentése

F1

2015. november 6. péntek, 15:35

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Sahara Force India Formula One Team

A Force India helyettes csapatvezetője megerősítette, hogy tárgyalnak a nagynevű brit gyártóval, de egyelőre még semmi sincs eldöntve a közös F1-es jövőt illetően.

Bár az Aston Martin neve többször is felmerült az utóbbi hónapokban egy-egy F1-es istálló társaként, a Mexikói Nagydíj hétvégéjén váratlanul, de annál nagyobb sebességgel terjedt el a paddockban, hogy a brit gyártó a Force India oldalán már 2016-ban csatlakozni fog a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Jól informált források már azt is tudni vélték, hogy az eddig a McLaren partnereként F1-ben lévő Johnnie Walker lesz a gárda főszponzora, az új autó pedig a márka „Blue Label” whiskey-jéhez hasonlóan kék és arany színekben pompázhat.

meg odebb van az aston martin bejelentese

Vijay Mallya azt nyilatkozta Mexikóban, hogy mindkét fél izgatott, Bob Fernley helyettes csapatvezető viszont próbálta kicsit visszább fogni a lelkesedést. „Két dologról van szó. Az egy, hogy részvényesi tárgyalások folynak, mégpedig Vijay-jel, a másik pedig, hogy a megegyezés még egy kicsit odébb van” – mondta a brit az F1i.com-nak.

„Ez a csapat számára nagyszerű visszajelzés, hogy egy olyan márka érdeklődik irántunk, mint az Aston Martin – még akkor is, hogy jelenleg csak a tárgyalás fázisában vagyunk” – nyilatkozta Fernley, majd kitért csapata teljesítményére is. „Az a szép, hogy változtatásokat eszközöltünk. Utólagosan persze elmondhatjuk, hogy helyes döntés volt, hiszen így hamarabb elkezdhettünk dolgozni a 2017-es autón. Ha ezen a télen kellett volna, az rémálommal érne fel számunkra.”

Forrás: www.formula.hu – RSS