Megállapodott új középpályásáról a Boca Juniors – sajtóhír

A Boca Juniors egyre közelebb áll a San Lorenzo támadó középpályásának megszerzéséhez…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint a játékossal való sikeres megegyezést követően a Boca Juniors vezetősége a San Lorenzóval is megállapodott a régóta kiszemelt Agustín Martegani szerződtetéséről.

A 24 éves irányító a Ciclón saját nevelésű játékosa, a felnőtt csapatban 2021-ben debütált. Martegani azóta minden sorozatot figyelembe véve 65 pályára lépés alatt négy gólt és nyolc előkészítést regisztrált a csapat színeiben. A Liga Profesional 2023-as kiírásában az előkelő harmadik helyen végző csapatban 16 pályára lépést vállalt. Az elmúlt tavasszal vételi opcióval a Serie A-ban szereplő Salernitanához került kölcsönben, ahol 18 mérkőzésen egy gólt szerzett.

Az olasz bajnokságból kieső salernóiak nem éltek vásárlási opciójukkal, így Martegani játékjoga visszakerült a San Lorenzóhoz.

A forrás értesülései szerint a Boca 2.5 millió dollárt fizet a középpályás játékjogáért, akivel 2028-ig szóló szerződést fognak kötni, a megállapodás pedig 20 millió eurós kivásárlási árat fog tartalmazni.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Megállapodott új középpályásáról a Boca Juniors – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.