Néhány nappal sikeres műtétje után hirtelen szívmegállásban elhunyt Diego Maradona. A labdarúgás történetének egyik legjobb játékosa, aki 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, hatvan évet élt.
Maradonát november elején koponyaűri vérzés miatt műtötték meg. Az akkori beszámolók szerint a műtét komplikációmentes volt, ennek ellenére – alkohol elvonási tünetek miatt – néhány nappal tovább a kórházban tartották őt. Összesen nyolc napig feküdt benn, mielőtt kiengedték volna.
Mindenki tudta, hogy Maradona hosszú évek óta szenvedélybeteg. Kábítószer és alkohol. Előbbi miatt többször volt elvonókúrán, a drogfüggőségből időről időre kimenekült, de az alkohol megmaradt. Elhízott, a szervezetét kikezdte a sok méreg.
Ám eddig és ne tovább. Eddig lehetett szenzáció, bulvársztori, hogy éppen hol és mikor okozott kisebb-nagyobb botrányt bódult állapotban.
Mostantól azonban Diego Maradonát ismét úgy kell tisztelnünk, ahogy pályafutása során mindig: a labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakjaként. S az „egyik” kitételt talán meg is spórolhatjuk. Az csak azért kívánkozik az előző mondatba, mert már fiatalon a káros élvezetek rabja lett, s emiatt nem teljesedhetett ki még jobban a pályafutása.
Persze így is csodálatos eredményeket ért el. Argentínát világbajnoki arany- (1986) és ezüstéremre (1990) vezette. S ez nem a szokásos klisé, sportújságírói szakzsargon. Válogatott szinten biztosan, de valószínűleg klubszinten sem volt még egy olyan csapat, amelynek teljesítményét egyetlen játékosa annyira meghatározta volna, mint az argentin válogatottét ő, különösen 1986-ban.
Akárhányszor visszanézzük a világbajnokságon a belgák, majd az angolok ellen rúgott gólját, ahogy bábukként dőltek körülötte a cselektől a védők, újra és újra csak ámulunk. S hogy az angolok ellen volt egy másik gólja is, amelyet „Isten keze” tessékelt a hálóba? Igen, az is Maradona volt. Akin, ameddig a pályán varázsolt és szórakoztatta az emberek millióit, milliárdjait, rajta volt Isten keze.
Maradona a futballban akkora egyéniség volt, mint a zenében Mozart, a festészetben Leonardo, az irodalomban – hadd beszéljünk haza – Petőfi Sándor.
Zseni, korszakos, örökre felejthetetlen zseni, akit, amíg az emberek rúgják a labdát, örökké emlegetni fognak.
Isten veled Diego, nyugodj most már tényleg békében.
(mno.hu / Novák Miklós)
