Megdőlt a huszonnégy órás úszás rekordja Nyírbátorban

image Megdőlt a huszonnégy órás úszás hivatalos magyar rekordja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban: mintegy 360 résztvevő összesen 1531 kilométert úszott le egy nap alatt.

     A kilométereket a Bátori Sárkány Úszóegyesület 80 úszópalántája és további 280 úszó, valamint baráti úszóegyesületek tagjai „gyűjtötték össze”, a folyamatos úszással megdöntve saját, tavaly felállított rekordjukat is – közölte Horváth Gábor, a Nyírbátori Városfejlesztő és Működtető Kft. ügyvezető igazgatója szombaton az MTI-vel.
    Hozzátette, a tavalyi első, a helyi Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben megrendezett eseményen összesen 677 kilométer gyűlt össze, ezt sikerült most több mint kétszeresen túlszárnyalni. A rendezvény fővédnöke Kis Gergő kétszeres világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok úszó volt, aki végig jelen volt a rendezvényen, így az érdeklődőknek lehetőségük volt ellesni úszótechnikáját. Az úszáson részt vett a tavalyi fővédnök, Kapás Boglárka kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, Európa-bajnok úszónő is.
    A pénteken kezdődött eseményen a nyírbátori gyermekek közül a legtöbb kilométert Póti Eszter úszta, a legfiatalabb résztvevő a mindössze ötéves Márton Zalán volt. A felnőttek közül Rentka László debreceni szenior úszó teljesítette a legtöbbet, ő összesen 50 kilométert úszott.
    Horváth Gábor megjegyezte, a nyírbátori teljesítmény akár Guinness-rekordot is érhet.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.