Megerősítve: A keret és a vezetőedző is magyar lesz az NB II-es Diósgyőrnél – a Loki korábbi sikeredzője is jelölt

A Diósgyőri VTK a hivatalos oldalán jelentette be, amit a csakfoci.hu már hetekkel ezelőtt előre jelzett:

az NB I-es búcsút követően távozik a klubtól Zoran Zekic vezetőedző, akinek az utódja biztosan magyar szakember lesz.

A diósgyőriek a közleményükben kiemelték, hogy az új vezetőedző személyét a klub a hivatalos csatornáin azonnal bejelenti, amint a felek aláírták a szerződést.

A csakfoci.hu úgy tudja, továbbra is több magyar szakember van képben a DVTK-nál, közülük pedig

az egyik legesélyesebb jelölt a vezetőedzői posztra a legutóbb a Debreceni VSC-nél tevékenykedő Kondás Elemér lehet.

Az 57 éves szakember korábban két NB I-es bajnoki címet és két Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett a DVSC élén, továbbá jelentős érdeme volt abban, hogy a Loki kiharcolta a feljutást az élvonalba a nemrég véget ért NB II-es szezonban.

A magyar sajtóban korábban arról is lehetett olvasni, hogy a Budafok korábbi edzője, Csizmadia Csaba, valamint a legutóbb a Mezőkövesden dolgozó Kuttor Attila is szerepel a jelöltek listáján.

A DVTK továbbá megerősítette azt a korábbi információnkat is, hogy a klub kizárólag magyar játékosokból álló csapattal vág neki a másodosztályú küzdelmeknek.

A Diósgyőr nagy riválisa góllövő csatárával erősítene az NB II-re