Megerősítve: Kétszeres Magyar Kupa-győztes edző lett Horváth Ferenc utódja – hivatalos

Hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu kedden előre jelzett:

az 53 éves szerb Nebojsa Vignjevic érkezett vezetőedzőként a Budapest Honvédhoz, amely 2023. június 30-ig kötött vele szerződést.

– Nebojsa egy határozott, karakteres edző, aki jól ismeri az NBI-et és aki a kemény munkában hisz. Ennek szellemében irányította eddigi csapatait is, amelyek eredményes és fegyelmezett futballt játszottak. A Honvédnál is ezt várjuk tőle – mondta Kun Gábor a Budapest Honvéd FC ügyvezetője a klubhonlapon.

– Nagyon izgatott vagyok, úgy érzem magam, mint egy kisgyerek. Tudom, hogy hová érkezem, a Honvéd egy jelentős klub, komoly múlttal, és örülök, hogy itt lehetek – kezdte Nebojsa Vignjevic. – Tisztában vagyok vele, hogy mit várnak tőlem, szeretném megköszönni a bizalmat a klubvezetés részéről, azért fogunk dolgozni, hogy sikeres tavaszunk legyen, ez a közös célunk. Ebben hiszek, a közös munkában, mert természetesen fontosak az egyéni ambíciók, de a csapatért kell mindent megtenni. Most csak az számít, hogy stabilizáljuk a csapatot és lépésről lépésre menjünk előre.

Vignjevic edzői karrierjét hazájában, Szerbiában kezdte, dolgozott a szerb U21-es válogatott asszisztensedzőjeként, volt az OFK Grbajl, a Rudar Pljevlja, a Hajduk Kula, illetve a Rad szakvezetője. A 2009/2010-es idényben bajnok és kupagyőztes lett a montenegrói Rudar Pljevlja kispadján, a 2021/2013-as szezonban pedig bronzéremig vezette a Vojvodinát, – a vajdasági klubot csak a két szerb gigász, a Partizan és a Zvezda előzte meg -, 30 mérkőzésen 61 pontot szereztek és csak eggyel csúsztak le a második helyről.

Nebojsa Vignjevicet 2013 őszén nevezték ki az Újpest vezetőedzőjének, a lila-fehérek kispadján 258 meccset ült, kétszer nyert Magyar Kupát, egyszer Szuperkupát, valamint egy bronzérmet is szerzett a gárdával.

A Honvéd új igazolása: “Nem ígérhetem, hogy kicselezek mindenkit, nem vagyok Messi”