Megkapta az építési engedélyt a Balatonring

Kiszolgáló létesítményeivel együtt megkapta a szükséges építési engedélyt a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak 2010-től otthont adó sávolyi pálya az illetékes  marcali építési hatóságtól – mondta Suchman Tamás a beruházás hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek pénteken.

Mint kifejtette, az állami hatóságok a szigorú eljárási szabályok betartásával járultak hozzá az engedély kiadásához, miután a spanyol beruházó teljesítette az ehhez szükséges feltételeket. Az építkezés megkezdéséhez már csak a Magyar Fejlesztési Bankkal kell megállapodnia a spanyol félnek, amely a közeljövőben várható.
   
Suchman Tamás beszámolója szerint a beruházó a napokban nyilatkozott arról, ha az MFB a hitelígérvényt kiadja, kész a végleges hitelszerződés előtt, azonnal megkezdi az építkezést, a rendelkezésére álló önerő felhasználásával.
   
A verseny jogával rendelkező nemzetközi szervezet, a Dorna arról juttatott el nyilatkozatot a kormánybiztoshoz, hogy a korábbi megállapodásnak megfelelően öt éven keresztül Magyarországé a gyorsaságimotoros-világbajnokság megrendezési joga, de ehhez a Balatonringnek jövő tavaszra meg kell épülnie.
   
A sávolyi beruházás előkészítésére – egyebek közt a területek felvásárlására, a hiányzó szennyvízcsatorna-rendszer megépítésére, közművek kiváltására, stb. -, több mint 3 milliárd forintot fordítottak eddig a beruházók – mondta Suchman Tamás.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.