Meglepő név az élen a barcelonai teszten

Motor

2016. június 6. hétfő, 18:42

A MotoGP mezőnyének jelentős része a hétvégi Katalán Nagydíj után is a helyszínen maradt, hogy teljesítse idei második szezonközi tesztjét. Az élen némi meglepetésre Cal Crutchlow végzett, megelőzve Jorge Lorenzót és Maverick Vinalest, míg a vasárnapi győztes Valentino Rossi csak 11. lett – igaz, aligha a köridőkre mentek a csapatok és a versenyzők.

Jerezt követően ismét egy spanyolországi pályán, nevezetesen a Circuit de Catalunyán került sor a második szezonközi tesztre, mindössze egy nappal a Katalán Nagydíj után, amely így közvetlen összehasonlítási alapot adott a versenyhétvégén gyűjtött adatokkal. A csapatok közül mindössze az Aspar Team döntött úgy, hogy kihagyja az egynapos gyakorlást, míg az Avintia Racing csak egy motorral képviseltette magát, hiszen Loris Baz továbbra is sérült és az asseni visszatérésre koncentrál.

Crutchlow-teszt-főkép

A hétfői teszten mindenki más-más programot teljesített, így értelemszerűen nem feltétlenül a köridőkre hajtottak az istállók, de azért érdemes megjegyezni, hogy Cal Crutchlow bizonyult a leggyorsabbnak: az LCR Honda britje egyedüliként tudott 1:43-as kört futni. Mögötte a vasárnap nullázó Jorge Lorenzo végzett: a spanyol az utolsók között hajtott pályára a délelőtt 10-től este 6-ig tartó tréningen, és a saját motorbeállításai mellett főként a Michelin abroncsaira koncentrált. Ugyanígy volt ezzel csapattársa, Valentino Rossi, a vasárnapi futamot megnyerő olasz azonban csupán a 11. helyen végzett az eredménylistán.

A képzeletbeli dobogó alsó fokára Maverick Vinales fért oda a Suzukival. A „kékek” számára azért volt különösen fontos a mostani gyakorlás, mivel egy másik helyszínen is kipróbálhatták azt az új vázat, amelyet a múltkori valenciai privát tesztjükön vetettek be először (ellentétben a Yamahával, a Hondával és a Ducatival, nekik van lehetőségük külön is edzeni, köszönhetően annak, hogy eredményeikkel még nem gyűjtöttek össze hat „kedvezménypontot”). Aleix Espargaróval együtt, aki egyébként a szintén előkelő ötödik időt érte el, azt próbálták kitalálni, melyik verziót használják majd a június végén sorra kerülő asseni viadal során.

Lorenzo-teszt

A Suzukihoz hasonlóan a vázzal kapcsolatos feladatokra koncentrált a Repsol Honda is. Dani Pedrosa továbbra is azt az alvázat tesztelte, amelyet már a Katalán Nagydíj hétvégéjén is használt, míg csapattársának, Marc Marqueznek most volt először alkalma kipróbálni azt. A két spanyol csak a top10 második felébe fért be a tabellán. Ellentétben a Ducatikkal, akik a negyedik és hetedik helyeken végeztek, ám a bolognaiak főként a gumikkal kapcsolatos problémáikon próbáltak úrrá lenni: Andrea Dovizioso elmondása szerint a hátsóval nem stimmelt valami a vasárnapi futamon, ezért volt gyenge a tempója.

A királykategóriában érintett ötödik gyártó, az Aprilia a Suzukihoz hasonlóan tesztelhet év közben, s ahogy a privát gyakorlásaik során, úgy ma is főként az elektronika finomhangolásával foglalatoskodtak. Végezetül fontos volt a barcelonai körözés a Michelin számára is: a francia gumigyártó néhány motorossal kipróbálta azt az első abroncsot, amelyet már Jerezben is tesztelt, míg a hátsókat illetően három különböző struktúrájú, de azonos keverékű gumit hoztak el, amelyekkel egyaránt a kanyarkijárati tapadás javítása a céljuk. A MotoGP mezőnye legközelebb a Holland TT edzésein gurul pályára.

A catalunyai teszt végeredménye:

1. CRUTCHLOW, Cal LCR Honda 1:43.963     72 / 73
2. LORENZO, Jorge Movistar Yamaha MotoGP 1:44.202 0.239 0.239 26 / 49
3. VIÑALES, Maverick Team SUZUKI ECSTAR 1:44.310 0.347 0.108 9 / 65
4. IANNONE, Andrea Ducati Team 1:44.390 0.427 0.080 26 / 36
5. ESPARGARO, Aleix Team SUZUKI ECSTAR 1:44.717 0.754 0.327 31 / 64
6. BARBERA, Hector Avintia Racing 1:44.889 0.926 0.172 33 / 75
7. DOVIZIOSO, Andrea Ducati Team 1:44.968 1.005 0.079 54 / 55
8. MARQUEZ, Marc Repsol Honda Team 1:45.029 1.066 0.061 42 / 77
9. REDDING, Scott Octo Pramac Yakhnich 1:45.328 1.365 0.299 58 / 60
10. PEDROSA, Dani Repsol Honda Team 1:45.379 1.416 0.051 21 / 39
11. ROSSI, Valentino Movistar Yamaha MotoGP 1:45.454 1.491 0.075 23 / 42
12. SMITH, Bradley Monster Yamaha Tech 3 1:45.670 1.707 0.216 44 / 83
13. ESPARGARO, Pol Monster Yamaha Tech 3 1:45.835 1.872 0.165 3 / 48
14. BAUTISTA, Alvaro Aprilia Racing Team Gresini 1:46.338 2.375 0.503 28 / 72
15. PETRUCCI, Danilo Octo Pramac Yakhnich 1:46.515 2.552 0.177 26 / 67
16. BRADL, Stefan Aprilia Racing Team Gresini 1:46.524 2.561 0.009 44 / 82
17. MILLER, Jack EG 0.0 Marc VDS 1:47.005 3.042 0.481 14 / 48
18. RABAT, Tito EG 0.0 Marc VDS 1:47.481 3.518 0.476 3 / 16

Forrás: www.formula.hu – RSS