Megműtik Marian Hossa vállát

marian_hossa.jpg

Pénteken megműtik Marian Hossát, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Chicago Blackhawks szlovák csatárát, aki emiatt nem biztos, hogy felépül az október 2-i idénynyitóra.

Az ötszörös All-Star játékos július 1-jén írta alá 12 évre szóló 62,8 millió dolláros szerződését a Chicagóval, és bár a klubnál tudtak vállsérüléséről, abban reménykedtek, hogy nem kell megoperálni.
   
"Miután egyeztettem a családommal és a csapattal, nem volt kétséges, hogy ez lesz a megfelelő döntés" – mondta Hossa. – "Régóta szeretnék a Blackhawks-nál jégkorongozni. Azért is döntöttem a műtét mellett, mert így százszázalékos állapotban tudom majd elkezdeni chicagói karrieremet."
   
Michael Terry csapatorvos szerint Hossa felépülése négy hónapig tart majd, így valószínűleg nem szerepelhet a Florida Panthers elleni nyitómérkőzésen, október 2-án.
   
A 30 esztendős jégkorongozó 2008-ban a Pittsburgh Penguins gárdájával veszítette el a Detroit Red Wings ellen megvívott Stanley Kupa-döntőt, majd a Detroithoz szerződött, amellyel az elmúlt szezonban ugyancsak szerepelt a fináléban, ám korábbi csapata, a Pittsburgh ezúttal győzni tudott.

 
 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.