Megnyílt az Illovszky Emlékkiállítás

image

Csütörtökön ünnepélyes keretek között nyílt meg az Illovszky Emlékkiállítás, amellyel a fennállása 100. évfordulóját ünneplő Vasas az egykori legendás szakember előtt tiszteleg.

    A Pasaréti Sportcentrumban tartott eseményen Várady Béla, a klub legendás futballistája a Vasas Örökös Bajnoka kitüntetést vehette át. Mint az elmondta, egyedül azt sajnálja, hogy csapat utoljára még az ő idejükben, az 1976/77-es szezonban nyert bajnokságot.    
    A kiállításra látogatók többek között megtekinthetik Várady ezüstcipőjét – amelyet az 1976/77-es szezonban rúgott 36 góljával érdemelt ki -, valamint számos, Illovszky Rudolfhoz köthető tárgyat, mint például az 1972-es müncheni olimpián szerzett ezüstérmet
    Illovszky Rudolf 2008. szeptember 23-án, 86 éves korában hunyt el, háromszor játszott a válogatottban, s még aktív futballistaként kezdett el edzősködni a Vasas serdülő csapatánál. Játékosként is az angyalföldi klubot erősítette, 270 bajnoki mérkőzésen 87 gólt szerzett. Kétszer volt szövetségi kapitány – 1966 és 68 valamint 1971 és 74 között -, s az ő irányításával lett ezüstérmes a válogatott az 1972-es müncheni olimpián, illetve negyedik ugyanebben az évben a belgiumi Eb-n.
    Az angyalföldiekkel edzőként kétszer nyert Közép-európai Kupát, négyszer pedig magyar bajnokságot. Érdemei elismeréseként 2002 óta az ő nevét viseli a Vasas Fáy utcai stadionja.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.