
Bódog Tamás együttese sikerével megelőzte az MTK-t és már a kilencedik.
Eseménytelenül telt a mérkőzés első félideje, amelyben sok volt a hiba, mindössze néhány távoli lövésig jutottak csak el a csapatok. A szünet előtt mégis vezetést szerzett a Nyíregyháza, mert a kapujából messzire kimozduló Szappanos Péter buktatta Kovács Mátyást, a megítélt büntetőt pedig Marko Kvasina magabiztosan értékesítette.
Fordulás után nagyobb lendülettel folytatta a Puskás Akadémia, a csereként beállt Dárdai Palkó találatával ki is egyenlített. Megélénkült a meccs, jól reagált a bekapott gólra a Nyíregyháza és a szintén a padról beszálló Katona Mátyás révén ismét vezetést szerzett. Elkeseredetten próbált pontot menteni a hazai együttes, ám a Nyíregyháza magabiztosan megőrizte előnyét és elvitte a három pontot Felcsútról.
Fizz Liga (NB I), 24. forduló:
Puskás Akadémia FC – Nyíregyháza FC 1-2 (0-1)
Pancho Aréna, 1810 néző v.: Molnár A.
gólszerző: Dárdai (68.), illetve Kvasina (45+2., 11-esből), Katona M. (77.)
sárga lap: Markgráf (80.), illetve Kovács M. (38.), Dreskovic (50.), Tijani (55.), Katona L. (59.), Kvasina (81.), Jovanov (86.)
Puskás Akadémia:
Szappanos – Szolnoki (Semel, 83.), Harutyunjan, Markgráf, Nagy Zs. – Duarte, Favorov – Lukács D. (Soisalo, 77.), Magyar Zs. (Dárdai, 60.), Mondovics (Kern, 60.) – Fameyeh (Németh A., 60.)
Nyíregyháza:
Kovács D. – Dreskovic, Temesvári, Katona L. – Jovanov, Kovács M., Toma (Katona B., a szünetben), Manner (Katona M., a szübetben), Antonov (Benczenleitner, 88.) – Kvasina (Sorrea, 90+2.), Tijani (Edomwonyi, 70.)
Írta a Magyar Hírlap






