Mégsem sérülés miatt mondták le Melendez következő meccsét?

gilbert-melendez1111.jpg

Szép kis kavarodást indított el White, miután bejelentette, hogy Gilbert Melendez következő ellenfele Khabib Nurmagomedov lesz. A felek ugyanis elvileg szóban már megegyeztek, majd ki is jelölték az összecsapás időpontját, ám Melendez sérülés miatt kénytelen volt visszalépni. Na de hol itt a probléma? Egyesek, köztük Gilbert csapattársa, Jake Shields szerint szó sincs sérülésről, Melendez túl közelinek tartja február 22-ét, ezért inkább nem kér az orosz fiúból. Mások felvetették, hogy a korábbi Strikeforce világbajnok tart Nurmagomedov-tól, hisz egy esetleges verességgel távol kerülhetne a hőn áhított bajnoki címtől.

Dana aztán twitter-re érdekes dolgot pakolt ki, miután egy rajongó felvetette az ötletet, hogy Nate Diaz, Melendez csapattársa ugorjon be és vállalja el a bulit. A kopasz szerint ugyanis Nate sem vállalta a meccset, ezzel ugrott a párosítás. Majd a fiatalabbik Diaz szintén twitter-en ócsárolta a főnököt, meg az egész szervezetet, mondván mindkettő egy rakás sz*r. Persze Nate menedzsmentje azonnal rendbe tette a dolgokat, szerintük ugyanis szintén a kiírt időponttal van a gond, rövid lenne a felkészülési idő egy ilyen kaliberű harcos ellen. Hiába na, Nate hozza a 209 rulezt, de ez most durva adok-kapok volt White fele, Nurmagomedov körül meg sikerült jó nagy hypeot csinálni. 

H.Ákos

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!