Megszépült az „Öreg” Peking

egtemploma.jpg

Az elmúlt évtizedben, de különösen 2001-óta, mióta Peking megkapta a XXIX: Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát, a város nemcsak a sportesemény tökéletes lebonyolítására készül.
 
A kormány gondos tervei alapján dollármilliókat fordítottak az „Öreg” Peking megszépítésére, megújítására, a kulturális és történelmi örökség ápolása jegyében.
Kínában a világörökség hat kiemelt helyszíne található. Elsősorban ezek rendbehozatalára törekedtek, de a további csaknem száz, úgynevezett nemzeti kincset is igyekeztek megszépíteni.

Az ország első számú látványossága a kétezer éves múltra visszatekintő, mintegy hatezer kilométer hosszú, NAGY FAL.

Az 582 évvel ezelőtt létrehozott TILTOTT VÁROSBAN lévő renovált WUYING HALL csak a múlt év szeptemberétől áll nyitva az érdeklődők előtt.

Az ÉG TEMPLOMA 1420-ban, hatalmas park közepén épült, s Peking kincse lett.
A NYÁRI PALOTA, a város központjától 12 kilométerre fekszik. Az egykori császárok a XV. századtól kezdve három évtizeden át itt töltötték a nyarat.

A palota szomszédságában épült FOXIANG TEMPLOM újjáépítését az elmúlt évben fejezték be, ötven millió juant költöttek rá.

A világörökség híres helyszínei Peking látványosságai. Az olimpiai turisták számára is bizonyítják majd az ország gazdag kultúráját és egyedülálló hagyományait. 

www.mob.hu