Megvan a Barcelona rutinos távozójának új csapata – HIVATALOS

A katalánok egykori saját nevelésű játékosa ezen a nyáron hagyta el a gránátvörös-kékeket…

(Photo by Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto via Getty Images)

A Barcelonától szerződése lejártával távozó Sergi Roberto szabadúszóként kétéves megállapodást kötött az olasz bajnokság (Serie A) újoncával, az ambiciózus módon építkező Comóval.

A 32 éves középpályás a katalánok saját nevelésű futballistájaként eddig kizárólag a Barcában játszott. Roberto a felnőttek közti 2010-es debütálása óta minden sorozatot figyelembe véve 479 mérkőzésen 26 gólt szerzett a Blaugrana színeiben. Az elmúlt szűk másfél évtized alatt többek közt hét spanyol bajnoki címet és hat Király-kupát nyert a csapat játékosaként, valamint tagja volt a 2011-es és a 2015-ös BL-győztes együttesnek.

A Como az elmúlt szezonban a másodosztály második helyén végezve harcolta ki a feljutást, így tóparti együttes a 2002-2003-as szezon után szerepelhet újra ősztől a Serie A-ban.

“Nagyon hiszek ebben a projektben, így lelkesen csatlakoztam hozzá, új kihívásnak tekintem a karrieremben. Nagyon izgatott vagyok a jövőt illetően, örülök, hogy részese lehetek ennek a klubnak. Amikor Cesc először megkeresett, elmagyarázta nekem a klub ambícióit az alsóbb osztályoktól egészen a Serie A-ig öt év alatt, és az első pillanatban meggyőzött. Bízom benne, hogy kemény munkával sikerül megvalósítani a további céljainkat” – fogalmazott a Como legújabb igazolása.

Az egyesület elnöke Dennis Wise, míg Thierry Henry részvényesként támogatja a klubot, és a vezetők eltökélt célja, hogy a Serie A-ban is azonnal eredményesek legyenek, ennek érdekében a játékoskeretet is igyekeznek minél jobban megerősíteni. A közelmúltban többek közt Pepe Reina, Alberto Moreno, Raphael Varane és Andrea Belotti is csatlakozott a Cesc Fábregas által irányított csapathoz.

fociclub

A Megvan a Barcelona rutinos távozójának új csapata – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.