Megvan a Bayern új vezetőedzője, „Guardiola ajánlotta be”

Vincent Kompany jön át a kieső Burnley-től.

Vincent Kompany belga edző váltja a Bayern München kispadján Thomas Tuchelt – erősítette meg a Sky Sportnak Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnökségi tagja. “A sportigazgatónk Kompany mellett döntött. Ez még nem hivatalos, a felek az utolsó részleteket ütik épp nyélbe” – mondta.

“Guardiola ajánlotta be őt nekünk, ezzel pedig komoly szívességet tett. Vincent csapatkapitány volt nála a City-ben, de Pep a Burnleyben is figyelemmel követte őt. Pep jól ismeri Vincentet, mi pedig nagyra tartjuk a véleményét” – idézi Rummenigét a Nemzeti Sport.

A belga Kompany több mint tíz éven keresztül focizott a Pep Guardiola által irányított Manchester Cityben, 2020-ban vonult vissza. A 89-szeres belga válogatott előbb az Anderlecht, aztán a Burnley vezetőedzője lett. Az angol klubot első idényében feljuttatta a Premier League-be, idén pedig kis is esett vele.

A Burnley-hez 2028-ig köti szerződés, a Bayernek még ki kell vásárolnia. Rajta kívül Zinedine Zidane és Hansi Flick jöttek még szóba a posztra a Bayernél, legalábbis a pletykák szerint. A Sky Sports úgy tudja, Kompanyt szerdán mutatják be.

Nyitóképünkön Vincent Kompany emeli a magasba az angol Ligakupát, miután a Manchester City tizenegyespárbajban megverte a Chelsea-t a Wembley Stadionban 2019. február 24-én.

Írta a HVG

A Megvan a Bayern új vezetőedzője, „Guardiola ajánlotta be” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.