Megvan a Honvéd ötödik téli érkezője: Ilyen nemzetiségű játékos még sosem játszott a kispestieknél – hivatalos

A Budapest Honvéd történetének első izlandi légiósa érkezik Kispestre, miután az NB I-es klub

másfél plusz egy éves szerződést kötött Vidar Ari Jónssonnal,

aki legutóbb a norvég első osztályú Sandefjord együttesében szerepelt.

– Vidar személyében egy olyan szélsővel erősödtünk, aki lendületes játékával és nagy munkabírásával sokat tud majd hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Legutóbbi szezonjában nagyon eredményesen futballozott. Tizenegy gólja mellett öt gólpasszt is kiosztott, amivel alapembere volt a csapatának – nyilatkozta Kun Gábor ügyvezető.

Vidar Ari Jónsson Izland fővárosában, Rejkjavíkban kezdte a karrierjét, majd nevelőegyesületében, a Fjölnir színeiben debütált a felnőttek között. 53 első osztályú bajnokival a háta mögött igazolt át a norvég Brann gárdájához, aztán kölcsönben szerepelt újra Izlandon, legutóbbi pedig a norvég első ligás Sandefjord alapembere volt, ahol 86 mérkőzésen 17 gólt és 13 gólpasszt jegyzett. Az izlandi válogatottban 2017 januárjában mutatkozott be, idén januárban gólpasszt adott az Uganda elleni 1–1-es felkészülési mérkőzésen.

– Csak jó dolgokat hallottam a klubról és mióta megérkeztem, személyesen is meggyőződhettem arról, hogy milyen profi körülmények vannak itt. Nagyon izgatott vagyok, már alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát a csapattal, szeretném a legjobb formámat nyújtani és segíteni a Honvédot, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el együtt – mondta a megállapodást követően Vidar Ari Jónsson.

Itt a Fradi újabb nagy fogása: A görögöktől is érkezett válogatott játékos – hivatalos