Megvan a nagy múltú argentin csapat új edzője – HIVATALOS

Leandro Romagnoli távozása után az argentin San Lorenzo új vezetőedzőt nevezett ki…

(Photo by Luciano Bisbal/Getty Images)

Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő San Lorenzo együttese 2025 év végéig Miguel Ángel Russót nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének.

A 68 éves argentin szakember legutóbb a Rosário Centralt irányította, augusztus elején ért véget a több mint másfél éves megbízatása. Az Estudiantes La Plata egykori klubikonja emellett több ízben irányította nevelő csapatát, valamint a Boca Juniorst és a Vélez Sarsfieldet is. Russo a Xeneize kispadján töltött első pauza alatt, 2007-ben Libertadores-kupa-címhez vezette az együttest. A tréner legutóbb 2021 decemberétől 2022 júniusig a szaúdi Al-Nasszr edzője is volt, ahonnan annak ellenére távozott, hogy vezetésével a csapat húszból tizenöt mérkőzést megnyert.

Russo korábban 2008 és 2009 között kilenc hónapon át 36 mérkőzésen már irányította a Ciclónt.

A 15-szörös argentin bajnok San Lorenzo tíz fordulóval a Liga Profesional aktuális kiírása előtt csak a 28 csapatos mezőny 24. helyét foglalja el.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Megvan a nagy múltú argentin csapat új edzője – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.