Megvan az egyezség Paquetá átigazolásáról – sajtóhír

Brazil sajtóhírek szerint a Milan mindenben megállapodott a brazil élvonalban szereplő Flamengo együttesével Lucas Paquetá átigazolásáról.

megvan az egyezseg paqueta atigazolasarol sajtohirA Milan már hetek óta érdeklődést mutat az egyik legnagyobb brazil tehetségnek tartott Paquetá iránt, aki augusztusban töltötte be a 21. életévét és két alkalommal már a felnőttek között is bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban.

A brazil Globoesporte.com portál arról számolt be, hogy Leonardo, a Milan technikai igazgatója sikeresen zárta a tárgyalásokat a Flamengóval és meggyőzte Paquetát. Állítólag a milánói együttes mintegy 35 millió eurót (plusz bónuszokat) fizet a tehetséges brazilért, aki januárban fog csatlakozni a csapathoz. A Globoesporte megjegyzi, hogy Paquetá várhatóan a héten vesz részt az orvosi vizsgálatokon.

Paquetáért korábban a Liverpool, a Manchester City és a Manchester United is érdeklődött, azonban a legkomolyabb kérőnek a Milan, az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain bizonyult. Ha hinni lehet a híreknek, akkor végül a Rossoneri jött ki győztesen a játékos aláírásáért folyó versenyből. A transzfert Leonardo hozta tető alá Gattuso beleegyezésével és a Flamengo vezérigazgatója, Bruno Spindel személyesen járt Milánóban az üzlet véglegesítése miatt.

The post Megvan az egyezség Paquetá átigazolásáról – sajtóhír appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS