Megvan, hányan pályáznak a MUSZ elnöki posztra

musz01

Öt elnökjelölt lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén.musz01

A MÚSZ kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két olimpiai bajnok, az 1980-ban győztes Wladár Sándor, valamint az 1996-ban aranyérmes Czene Attila mellett Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely elnöke, a sportágon kívülről érkező Horváth Gergely Domonkos, valamint Tóth István, a szentendrei úszóklub elnöke jelölt a posztra.

Gyárfás Tamást is jelölték, aki 23 évig irányította a szövetséget, ő azonban nem vállalta az elnökjelöltséget, ugyanis – ahogyan az MTI-nek hétfőn fogalmazott – azok az okok, amelyek miatt november 30-án lemondott posztjáról, továbbra is fennállnak.

A MÚSZ éléről a tagok szeptember 1-jén hívták vissza Bienerth Gusztáv elnököt, aki hét hónapig irányította a szervezetet. A közgyűlést azért kellett összehívni, mert a hazai rendezésű világbajnokságot követően a sorozatos lemondások után működésképtelenné vált az elnökség.

(MTI-vizipolo.hu)

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.