Megvan Szoboszlai Dominik visszatérésének dátuma!

Ragyogóan szerepel a 2023–24-es idényben a Liverpool labdarúgócsapata, négy versenysorozatban küzd trófeáért. Az Európa-ligában biztos nyolcaddöntős, az angol Premier League-ben húsz fordulót követően vezeti a tabellát, az FA-kupában a 32 között jár, a Ligakupában elődöntőt játszik a Fulhammel, a párharc első, Liverpoolban rendezett mérkőzését 2–1-re megnyerte. És hamarosan megint főszerepet kaphat a csapatban a sérülésből felépült Szoboszlai Dominik is. A magyar klasszis a nyáron szerződött a német RB Leipzigtől az angol sztárcsapathoz, ahol egyből kezdőként számítottak rá.

A magyar válogatott csapatkapitánya a Nemzeti Sportnak adott interjúban elárulta, már elkezdte az edzéseket a Poolban, de persze még csak visszafogottan, mert nem szeretne rásérülni.

„Hétfőn és kedden is részt tudtam venni a megfelelő kezelésen és edzésen. Még labda nélkül futottam, de hamarosan már labdával is megpróbálhatom óvatosan az edzéseket, kezdek jobban lenni” – árulta el Szoboszlai. A 23 éves középpályás az Arsenal elleni FA-kupa- és a Fulham elleni Ligakupa-meccsen még nem játszhatott, ám a következő bajnokin akár már pályára léphet, ami az AFC Bournemouth elleni, január 21-i bajnokit jelentené. Ez pedig egyben azt is jelentené, hogy válogatottbeli csapattársa, Kerkez Milos ellen játszaná 2024-ben az első mérkőzését.

„Igen, ez elképzelhető, hogy a Bournemouth otthonában már visszatérhetek a pályára,

de nem szeretnénk siettetni semmit. Inkább kihagyok még egy mérkőzést, ha ez kell ahhoz, hogy aztán ne sérüljek rá a korábbi húzódásra, és folyamatosan tudjak játszani” – nyilatkozta a sportnapilapnak a fiatal futballista.

Írta a Magyar Hírlap

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.