Megyeri Balázs, az Olimpiakosz Pireusz hálóőre remek formában van, jól megy neki a védés a helléneknél, de nem esett kétségbe amiért nem kapott válogatott meghívót a válogatott Bulgária elleni előkészületi meccsére.
A kapus a Nemzeti Sportnak adott interjút, melyben szóba került az is, hogy esetleg távozhat nyáron az Olimpiakosztól, de Megyeri nem gondol a váltásra, sőt azzal is meg lenne elégedve, ha a görögök meghosszabbítanák jövőre lejáró szerződését. A pireuszi együttes legutóbbi nyolc tétmeccsén nem kapott gólt, és ezek közül hétszer Megyeri állt a kapuban, de a hálóőr tudja, hogy hosszú út vezet a válogatottságig, és véleménye szerint Király Gábor és Bogdán Ádám is előtte jár még.
Megyeri Balázs interjújában azt is elmondta, hogy jó teljesítményével szeretné felhívni magára a szövetségi kapitány figyelmét, nem pedig hangzatos nyilatkozatokkal, ezért továbbra is olyan keményen fog dolgozni, ahogy csak tud.
A kiváló kapust sokan féltették, amikor a Ferencvárosból eligazolt, de úgy tűnik jól döntött. Persze sokat kell még letennie az asztalra, de a kezdet több, mint biztató.