Méhes meglátása: Apuka autóversenyző

F1

2015. augusztus 31. hétfő, 13:49

Most, hogy Nico Rosberg is apa lett, érdekes lehet elmorfondírozni azon, vajon az F1-es karrier és a pályán mutatott a teljesítmény szempontjából jelent-e ez bármit is.

Volt az a híres, Emerson Fittipalditól származó mondás, miszerint „egy gyerek = plusz egy másodperc”. Mármint a köridőt tekintve. Lehet, hogy annak idején Emmo így járt, bár az ő csillagának hanyatlása nem annyira gyermekei megszületésének, mint inkább a Copersucar csapat létrejöttének volt betudható.

Az apává lett pilóták teljesítményén gyakorlatilag egyáltalán nem látszik meg az utód világra jötte – nem is látszódhat, mert azzal egyetlen dolgot bizonyítanának: azt, hogy alkalmatlanok a feladatra.

El kell fogadni, hogy a profi autóversenyző életében az érzelmek ugyanúgy megvannak, mint bárki esetében, de ezeket is teljes mértékben képes uralni, akár csak a testét és a 800 lóerős versenygépét.

CNuvFoRWgAAmFUu

Emlékezzünk csak vissza 2003-ra, amikor a San Marinó-i Nagydíj szombatján meghalt Elisabeth Schumacher. A két fiú, Michael és Ralf még odarepültek az időmérő után a halálos ágyához, majd édesanyjuk halála után beültek a kocsijukba, és Schumi simán behúzta magának a győzelmet vasárnap.

A születés és a halál, ha úgy tetszik, a magánélet, csupa olyasmi, ami a pilótafülkén kívül történik. Massa mondta Bianchi halála kapcsán, hogy edzés vagy verseny közben annyira kell koncentrálni, annyira csak a 100% elfogadható, hogy gyakorlatilag egy fél másodpercnyi lehetőség sincs arra, hogy mással foglalkozzanak.

De vissza az apasághoz. Az utóbbi évtized gyakorlata inkább az, hogy – és itt a fiús versenyző-apákról van szó – az utód szinte azonnal az apuka meghosszabbításává válik. Egyre gyakoribb, hogy a fiúról már kora gyerekkorban hallani, hogy gokartozgat, aztán egyszer csak betoppan a F1-be, mint legutóbb Kevin Magnussen vagy Max Verstappen. És valószínűleg Mick Schumacherre sem kell majd sokat várni. Versenyzik már Hugo Häkkinen és Pedro Piquet is.

Rosbergék leánykáját ez a sors talán nem fenyegeti – de Carmen Jorda még lehet belőle is!

Forrás: www.formula.hu – RSS