Melvin Manhoef: Ment ez jobban is

manhoef.jpg

Melvin Manhoef kultikus alakja az elmúlt évtized küzdősportjának. A „mi lenne ha?” típusú harcosnak sosem adatott meg az UFC-ben való szereplés, holott olyan skalpok vannak az övére tűzve, mint Mark Hunt, Kazushi Sakuraba és Kauzo Misaki és sokan mások. Talán sosem fejlesztett ki mindenre kiterjedő technikákat, de a jól látható kickbox tehetsége és borzasztó ütőereje egy igazi „látni kell” harcossá emelte őt. Többször került már szóba, hogy bekerülhet az igazi elitbe, az UFC-be, de ez valahogy sosem materializálódott, de ez fent tartotta azt a különös misztikumot Manhoef tehetsége körül.

Most, 38 évesen, még mindig a küzdősportok világában a dolgok egyre kevésbé tündökölnek fényesen a korábbi K-1 Heroes és Dream sztárnak. Legutúbb Cesar Cordobával küzdött az International Fighting Championshipben, Spanyolországban, és hát hogy is mondjam, mint a címben, ment ez jobban is. A mérkőzés az első menet utolsó másodpercében ért véget, 2 perc 59 másodperckor. Melyet nem túl profi bírói közbenjárás és Melvin TKO előzött meg. Melvint biztosan látjuk még bunyózni párszor, de az ilyen vereségek jelzés értékűek.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.