Menya eszak-Írországban tesztelt

image

Egy nappal az IRC-sorozat harmadik futama, a Circuit of Ireland hivatalos programjának kezdete előtt a helyszínen tesztelt Krózser Menyhért és Papp György. Az MHH Rally Team párosa több órát töltött azzal, hogy a speciális észak-ír utakra hangolja a Honda Civicet, de még a csütörtöki shake downt is erre szánják.

„Már szombaton megérkeztünk eszak-Írországba, hogy részben kikapcsolódással készüljünk a versenyre, részben pedig meg tudjuk szervezni a tesztet” – mondta Krózser Menyhért. „Szerencsénk volt, mert az egyik barátunk talált egy autót az interneten és megkért minket, hogy nézzük meg személyesen. Az eladó srác, amikor megtudta, hogy versenyzünk, azonnal felajánlotta, hogy segít nekünk, így rajta keresztül sikerült lefoglalnunk a tesztpályát.”

„Kb. harminc kilométert teszteltünk, ami nem hangzik soknak, de nagyon munkás volt. Egészen más beállításokra van szükség, mint a magyar pályákon. Az itteni utak nagyon dobálósak, csúszósak és nagy sebességgel mész rajtuk. Most nagyjából félúton vagyunk a jó beállításokhoz, úgyhogy a shake downon még lesz vele munkánk.”

„Az időjárás abszolút kiszámíthatatlan, nulla és tíz fok között változik a hőmérséklet, az egyik pillanatban süt a nap, a másikban esik az eső, időnként pedig szállingózik a hó. Ebből a szempontból is nagyon nehéz versenyre számítok.”

„Holnaptól szoros program vár ránk, egy nap alatt bonyolítják a pályabejárást és a shake downt, pénteken pedig már rajtolunk.”

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,
R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek

További információk:
www.menya.hu
www.facebook.com/menya.hu