Sajnos második mérkőzésünkön is vereséget szenvedtünk. Ugyan a harmadik negyed közepéig jól tartotta magát csapatunk, de onnantól kezdve fejben és fizikálisan is elfáradtak. Nagy szerencsénkre az NFC East mindegyik csapata kikapott a hétvégén.
A mérkőzés elején valóban jól tartottuk magunkat és félidőben 10-9 volt az állás a Broncos javára. Ugyan lehettünk volna effektívebbek is a red zone-ban és nem szereztünk egy TD-t sem, de rögtön az első drive-ban kiharcolt védelmünk egy fumble-t. A Denver valamivel jobbnak tűnt fizikálisan és ez sajnos nagyon kiütközött a második félidőre. Ugyan egy-egy touchdownt szerzett mindkét csapat, de utána ellenfelünk rögtön hármat is. A végjátékban már csak a labda minél gyorsabb end zone-ba juttatásával próbálkoztunk, ez pedig nagyon kétesélyes és sajnos nem jött be. A forduló akkor volt, mikor egy Randle felé repülő átadást elütött a védő, a játékszer pedig nem a földre esett, hanem a játékos sarokkal rúgott bele, ami egy másik Broncos játékos kezébe hullott…


