Lionel Messi, az FC Barcelona argentin labdarúgója is tagja Diego Maradona franciák ellen készülő válogatott keretének.
Mindez azért kiemelendő, mert az elmúlt hetekben nem volt egyértelmű, hogy a támadót elengedi-e klubja a február 11-i marseille-i barátságos mérkőzésre. Maga a futballista többször is úgy nyilatkozott, hogy ha kap meghívót, szívesen tart a nemzeti csapattal, egy alkalommal pedig jelezte, hogy szándékáról tájékoztatta Joseph Guardiola vezetőedzőt, aki megértőnek mutatkozott.
A katalán klub hosszas vitákat, illetve pereskedést követően járult hozzá, hogy a fiatal csatár részt vegyen a pekingi olimpián – amit aztán az argentin csapat meg is nyert -, de csak azzal a feltétellel, hogy sztárjátékosa a jövőben csupán hivatalos tétmérkőzésekre tart a nemzeti együttessel.
Az, hogy Messi neve szerepel Maradona mostani húszas listáján, az érintettek megegyezésére utal. A keretben egyelőre Európában szereplő játékosok kaptak helyet – köztük az Internazionaléban játszó Walter Samuel, aki három éve nem öltötte magára a válogatott mezét -, de a névsor hamarosan otthon játszókkal bővül.
MTI