MHH Rally Team: Menya Renault-val folytatja az IRC-n

image

Renault Clio R3-asra vált Krózser Menyhért és Papp György az IRC-sorozatban, amelyen a hátralévő futamokon változatlanul a kétkerékhajtású kupa év végi dobogója a cél. Az MHH Rally Team versenyzőpárosa a Szendrő Ralin próbálta ki az új autót, amivel a hétvégi Barum Ralin is indul.

„Az idén három IRC-futamon álltunk rajthoz a Hondával, mind a hármon műszaki hiba miatt estünk ki. A magyar csapat munkájával elégedettek voltunk, de a Honda európai partnereivel igen nehézkes és időigényes volt az együttműködés, ezért kellett másik megoldást keresnünk” – mondta Krózser Menyhért.

„Az R3-as autók közül többet is kipróbáltam már, gyakorlatilag mindegyiket ismerem. Ez a Renault kézenfekvő választás volt, hiszen az egyik barátunk műhelyében rajtkész állapotban lévő, felújított autó állt. A Szendrő Rali RTE-futamon kipróbáltuk és úgy döntöttünk, hogy ezzel folytatjuk az idei IRC-szereplésünket.”

„A Renault nagyon jól fordul, ezért elsősorban a technikásabb pályák, mint amilyenek a Sanremo vagy a Bolgár Ralin vannak, fekszenek neki, de a többi versenyen sem lesz szerintem hátrányban.”

„Bízom benne, hogy ezzel a technikával szerencsésebbek és sikeresebbek lehetünk a hátralévő futamokon, és hogy minél hamarabb megszerezzük az idei első IRC-pontunkat.”

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,

R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek

MHH Rally Team 

Share: