Legyőzhetetlen, ezt mindenki tudta, de mégis lejárt az ideje a sportban. Nem csak a szőnyegen, hanem súllyal a kezében is bajnok volt, rekordokat tartott. Utóbbiban négyszer, míg kötöttfogásban hétszer uralta a magyar mezőnyt, de 1908-ban a csúcson is felért az első helyre, s megnyerte az újkori játékok első magyar birkózó aranyát. Emberek ezrei éltették őt. Vezetett kávéházat, cirkuszt, de edző és bíróként is tevékenykedett. A hanyatlás után felélesztette szeretett klubját, az MTK-t, s nevét viseli az új Hidegkuti Nándor stadion egyik kapuja is. Azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha nem hívja ki a kor profi versenyzőit, de az biztos, 141 évvel születése után is emlékezünk rá.
A fékezhetetlen izomkolosszus. Ha a gyermekéveit vesszük, Weisz Richárdnak legalább annyi esélye volt börtönbe jutni, mint amennyi a dobogó legfelsőbb fokára. Akkoriban nem volt olyan balhé Budapesten, amelyben nem lett volna benne. A sors azonban másképp tervezett vele, egy tornatanár rájött, hogy a félelmetes erejű Weisz az energiáit a sportban remekül le tudná vezetni, büntetlenül. Az atlétikában szerzett babérok után valahogy átkeveredett a szőnyegre és összetalálkozott azzal az edzővel, aki folyékonyan beszélt a hirtelenharagú, olykor közveszélyes Ricsi nyelvén. Ez olyan jól sikerült, hogy a vörös fiút 10 évig megszorítani sem tudták, sok társának elment a kedve akkoriban a birkózástól. És pár súlyemelőnek is, mert egyszer csak úgy benevezett erre a bajnokságra is, nem is tudta legyőzni senki, sorozatban négyszer. Magyarország legerősebb emberének tartották őt. A londoni olimpián 70 percig küzdött az aranyért, s meg is nyerte.
Mikor hazaért óriás embertömeg éltette. „A tomboló tömeg vállaira kapta Weisz Richárdot és úgy vitte ki kocsijához. Az ünneplésnek azonban itt nem szakadt vége. Az ünneplő közönség kifogta Weisz kocsijának lovait és diadalmenetben húzta a Japán-kávéházig – ez volt az a hely, melyet vezetett -, ahol még nagyobb tömeg várta a világbajnokot és lelkes ovációkban részesítette.” – írta a Pesti Hírlap. Bizonyítani akart, ez lett a “veszte”. Kiállt egy addig veretlen profi birkózóval az akkori “czirkuszban”, az összecsapás nyereményét pedig jótékony célra ajánlotta, s ezt több alkalommal megismételte. Eltiltották az amatőr versenyzéstől. Fájó szívvel mondjuk csak: legyőzte a profikat is. Később megpróbálták újra az amatőr vonalba csábítani Weisz-t, de nem vállalta. Volt a Magyar Ökölvívó Szövetség vezetője, cirkuszigazgató és versenyszervező, de egyenes jelleme miatt nem tudott előrehaladni. Nyíltan beszélt az akkori korrupciós ügyekről, de barátait, szeretteit is megvédte, ha kellett. Közelített a szegénység és a világháború. “Szemerkélt az eső, Weisz Richárd megállt, a zsebébe nyúlt és amennyi pénze volt, odaadta a toprongyos nénikének. – Emlékeztet az édesanyámra – dünnyögte száraz hangon és félrefordította a fejét, láttam, hogy lopva, gyorsan meg törli a szemét. Ilyen volt a világ legerősebb embere…” – írta Relle Pál a kommunista Világban, 1948-ban, Weisz a háború okozta halála után.
Fotó: Wikipédia, Arcanum, pestisracok.hu
