Michael Schumacher Rizmayer Gáborral versenyzett

schumacher.jpg

Második fordulójához érkezett a Német Superbike Bajnokság, melynek 2008-ban állandó résztvevője Rizmayer Gábor, a Team Suzuki Magyarország versenyzője, aki az első versenyhétvégét követően a ponttáblázat tizenegyedik helyéről várta a mostani, oscherslebeni folytatást.

Az európai szinten különösen erős és színvonalas német bajnokság általában is nagyon sok nézőt vonz, de ez a verseny még több figyelmet kapott a helyszínen és médiában is, köszönhetően a hétvége sztárvendégének, a hétszeres forma 1-es világbajnok, Michael Schumachernek.

Schumi egyre intenzívebben veti bele magát a motorozásba, melyben szintén kiemelten tehetségesnek bizonyul. Tesztelt már két keréken hazánkban is, a Pannónia-Ringen, most pedig rajthoz állt élete első motorversenyén, egyből egy kemény bajnokság legnagyobb kategóriájában.

Az első időmérő edzésen vizes pálya adta fel a leckét a versenyzőknek. Rizi nagyott villantott Suzukija nyergében, és az 5. legjobb időt érte el, maga mögé utasítva két csapattársát Andy Meklaut és Dominic Lammertet is. Schumi is "vízre szállt" és a huszonharmadik időt motorozta, ami nem kis eredmény a harminckilenc fős mezőnyben.
Másnap szintén vizes pálya fogadta a résztvevőket, és úgy tűnt, az első nap köridejein nem nagyon lehet javítani. Az edzés utolsó tíz percére azonban felszáradt a pálya és akik, ekkor még száraz gumival ki tudtak jönni és tiszta kört tudtak futni, egyből előre ugrottak a rajtrácson. Gábor sajnos nem tartozott közéjük, így jelentősen hátrébb csúszott, a huszonötödik helyről várhatta a rajtot. Az edzéselsőséget a pontverseny éllovasa, az osztrák Martin Bauer szerezte meg. Schumacher a harminchetedik helyre kvalifikálta magát, első napi idejével.

Az első verseny hozta a megszokott látványos küzdelmet. Az élen ellépett a mezőnytől Martin Bauer és Jörg Teuchert, ők külön csatát vívtak a futam végéig, azonban hátrébb nagyon népes bolyokban folyt a viaskodás. Gábor nagy lendülettel kezdett, nyolc helyet jött előrébb az első három kör tülekedésében, ám egy elhibázott féktávon elhagyta a pályát, és így a teljes mezőny kikerülte. Innen újra megkezdte a felzárkózást, majd az előzgetéseket és végül a 18. helyig jutott. Schumi a huszonnyolcadik helyen hozta be Hondáját, összesen harminchatan értek célba. A célvonalon elsőként Martin Bauer haladt át, őt Jörg Teuchert és Werner Daemen követte.

A második futamban az élmezőny szorosabb csatározásokkal fokozta az izgalmakat, a középmezőny pedig több kisebb bolyra szakadt, melyek eléggé eltávolodtak egymástól. A rajtrács felállása ugyanaz a második futamon, mint az elsőnél, vagyis Gábornak ismét a hetedik sorból kellett nekivágnia és innen kellett átverekednie magát a tömegen. A szétszakadt mezőnyben tíz helyet tudott előrébb jönni, így végül a pontot érő 15. helyen ért célba. Schumacher a verseny felénél bukott, de szerencsére sérülés nélkül megúszta az incidenst.

Az első három befutó sorrendje ugyanaz lett mint az első futamon, ami azt jelenti, Martin Bauer az eddigi két versenyhétvégén begyűjtötte a lehetséges 100 pontot, a pontversenyben is második Jörg Teuchert 80 ponttal, harmadik pedig Andy Meklau 58 ponttal. Gábor jelnleg tizenhatodik a tabellán 11 ponttal.
A folytatásra május utolsó hétvégéjén, Nürburgringen kerül sor.
 
www.teamsuzuki.hu