Miután az Alessandria elleni kupamérkőzést követően számos bírálat érte Mario Balotellit lélektelen és kedvtelennek tűnő játéka miatt, edzője nyilatkozatában kiállt az olasz fenegyerek mellett.
„Talán úgy tűnik, hogy Balotellit semmi sem érdekli, de valójában nem ez a helyzet. Mondtam neki, hogy ünnepeljen, mikor gólt szerez, hisz elvégre mégiscsak a futball a világ legcsodálatosabb foglalkozása. Remélem változtatni fog ezen, mert ez által most dühösnek és sértődöttnek tűnik, ami egyáltalán nem segít a helyzetén. De hangsúlyozom, valójában egyáltalán nem így érez. Kissé ahhoz hasonlatos ez a helyzet, mikor együtt vagy egy nővel, és szíved szerint megmondanád neki, hogy mennyire szereted őt, de egyszerűen nem jönnek a szádra a szavak.”
Ezt követően Mihajlovic kitért még röviden az Alessandria elleni meccsen látottakra is.
„Balotelli és Boateng szemmel láthatóan nem állnak még készen az Inter elleni derbire. Amit láttam tőlük kedden, azt bizonyítja, hogy nincsenek jó formában. Niang fog kezdeni az Inter ellen, beszéltem vele, és elmondta, hogy meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja a Milant.”