Milák Kristóf most párbajt veszített, Németh Nándorért megszakadt a szívünk

Tizenhatezer néző az arénában, gyakorlatilag a komplett úszómezőny a melegítőmedence környékén a 200 pillangó megapárbaját figyelte, és a két óriás nem okozott csalódást. Fantasztikus csatát vívtak, melyben a francia zseni, Leon Marchand kerekedett felül, bár az, hogy Milák Kristóf is 1:51-es időt úszott, mindent egybevéve elképesztő teljesítmény (még ha 1.4 másodpercnyire van is a legjobbjától). Száz gyorson Németh Nándor szívszaggató módon maradt le a dobogóról: az ezüsttől 0.02, a bronztól 0.01-re volt, azaz hat és három centire. A sors rémesen igazságtalan – és Kós Hubert első középdöntős ideje 200 háton ma este nem szolgált gyógyírként.

Az egyértelmű volt, hogy ezen az estén a 200 pillangó aranyérmét egy fantasztikus párbaj dönti el – Milák Kristóf és Leon Marchand párharcába senki nem fog beleszólni. A videón visszanézett úszások alapján 1:52.0 környéki eredményt jósoltak a szakemberek – az volt a kérdés, vajon Marchand két négyvegyessel és keddről négy kétszázassal a testében mire lesz képes.

Az azért az előfutamban és a középdöntőben is látszott, hogy az utolsó ötven métert nem úgy bírja, mint 2018 és 2022 között; bár az első 150 méter így is jól festett, hiszen a harmadik csaknem másfél méterrel vezetett. Csakhogy az utolsó hosszra fordulva Marchand a víz alatt – a Bob Bowman-iskola mintatanulójától cseppet sem meglepő módon – egy métert hozott Kristófon, hogy aztán felbukkanva brutális hajrát nyisson, 175-nél megelőzze, a falhoz pedig már fél másodperc előnnyel érkezett. Az utolsó ötvenen 1.3 másodperccel volt gyorsabb Miláknál, s végül Kristóf tokiói olimpiai csúcsát is picivel megjavítva 1:51.21-gyel győzött. Mindent egybevéve Milák 1:51.75-je valahol csoda, elvégre egy hónapja, Belgrádban még három másodperccel volt lassabb; ugyanakkor ne feledjük, a fénykorát élő pillangókirályt még Marchand sem foghatta volna meg, elvégre a francia mostani győztes idejénél Kristóf háromszor úszott már gyorsabban, a csúcsponton 1.4 másodperccel.

A két vb-aranyat érő világrekordjánál (1:50.73, majd 1:50.34), illetve a 2021-es Eb-n is (1:51.10). Igazából a három legjobb ideje nagyjából egy kaptafára készült: 24-28-28-29-es ötvenekkel ért célba – most 24-28-28-ig rendben ment minden, ám az utolsó ötvenen 30.23-at tudott kisajtolni magából (Marchand 28.97-et).

Mindez azt jelenti, hogy amióta debütált a felnőttek között ezen a távon a glasgow-i Eb-n 2018-ban, a világversenyeken (olimpia, vb, Eb), hétből hétszer győzött, most először kellett beérnie az ezüstéremmel. (És a konkurencia csak fokozódik, hiszen a végül harmadik kanadai Ilya Kharun – szintén Bowman-növendék – szintén beevickélt 1:53-on belülre, bár a két óriástól még messze volt 1:52.80-nal.)

Marchand egyébként egy órával később a 200 mellet is megnyerte, azt is elképesztő olimpiai rekorddal, alig elmaradva a világcsúcstól – mondjuk úgy, motivációnak minimum jó lehet bárki számára, hogy őt bármelyik távon legyőzze.

A száz gyors pedig… A szívünkből kitéptek egy darabot, amikor a táblán megjelent a végeredmény… Addig ugyanis egyértelműen az látszott, hogy Németh Nándinak a vb és az Eb után itt, a főszínpadon is meglesz a dobogó. Nem kezdett olyan gyorsan, mint szokott, viszont úgy jött a második ötvenen, mint még soha. És ahogy közeledtek a falhoz – leszámítva a kínai világrekorder Pant, aki valószínűtlen sebességgel száguldott egy kozmikus világrekordot (46.40) – Nándi folyamatosan a második-harmadik helyen haladt… Mígnem a fal érintésénél az időmérő berendezés brutálisan elbánt vele. 2. Chalmers (a riói olimpiai bajnok) 47.48, 3. David Popovici (a 2022-es világbajnok) 47.49… Majd Nándi, 47.50-nel. Egy századra a bronztól, kettőre az ezüsttől. Átszámolva: kb. három centi, meg hat. Amire feltette az elmúlt éveket, ami annyira, de annyira járt volna neki… Arról ennyivel lemaradt. A kamerák és az újságírók előtt azért mosolyogva nyilatkozott, tökéletes úszásról beszélt, egy vállvonás mellett említve: azért egy holtverseny összejöhetett volna… Egy hónapja, Belgrádban 47.49-et jött – azzal pont meglett volna. “Megyünk tovább” – zárta mondandóját, mi pedig csak reménykedünk, hogy még 28 évesen is képes lesz valami hasonlóra, vagy még jobbra, avagy a jó sprinterek sokáig kitartanak, elvégre 1948 óta várunk arra, hogy ismét érmesünk legyen a királyszámban, és Kádas Géza londoni bronza óta soha nem volt magyar ennyire közel a dobogóhoz…

Mellesleg az ezüstérmes Chalmers csupán egyetlen félmondatot szentelt Pan valószínűtlen idejének, legalábbis most: “Én hiszek abban, hogy mindenki a legjobb tudása szerint készült fel, és hiszek a sport integritásában is.” (Az olimpia előtt robbant ki az a doppingbotrány, amely több mint húsz kínai elit úszót érintett, és amelyet képtelenség normálisan tisztázni.)

Ami a középdöntőseinket illeti, Kós Hubert most már “beleállt” az úszásba, más kérdés, hogy utóbb elmondta, inkább volt ez kóválygás a vízzel telemenő szemüvegében a kötelek között; más kérdés, hogy még így is egyedüliként jött be 1:56 alá az egész mezőnyben, ami azért elég meglepő, elvégre tavaly a vb-t 1:54.4-gyel húzta be világklasszisunk (Hubi szerint hátúszásban jön ki igazán, hogy lassú a megszokott háromhoz képest csupán két méter mély medence). Legalább ennyire érdekes a riválisok sora: a svájci Roman Mityukov és a dél-afrikai Peter Coetze van látótávolságban, míg a legkomolyabbnak vélt riválisok közül kiszállt a riói aranyérmes Ryan Murphy és a 100 olasz királya, Ceccon; egyiküknek sem jött össze a finálé… Edzője, Bob Bowman kérdésünkre annyit mondott (miután a francia médiával csevegett az immár három aranynál tartó Marchand-ról): “A délutáni már sokkal jobban tetszett, mint a reggeli úszása, de még össze kell raknia a legjobbat a döntőre.”

Telegdy Ádám 1:56 elejét sejtett finálét ígérő időnek délelőtt – végül 1:56.5-tel lehetett bekerülni, másik hátúszónk azonban távol volt ettől (akárcsak az itteni szereplését áprilisban megalapozó 1:55-ös suhanástól), és végül a 13.helyen végzett 1:57.58-cal.

Felesége, Kapás Boglárka hasonló módon köszönt el Párizstól: 200 pillangón nem igazán volt esélye – világbajnokunknak ugyanakkor csakis hálásak lehetünk, hogy kiharcolta a részvételt az ötödik olimpiáján; a búcsú kivételesen nem volt könnyes, sokkal inkább mosolygós, és mi ezt az arcot fogjuk őrizni immáron.

Nyilatkozatok

 

Németh Nándor

“Legalább egy holtverseny sikerülhetett volna… Nem tudok most olyat mondani, hogy valami nem sikerült. Lassabban kezdtem, viszont így a második ötven sokkal jobban sikerült, bírtam a végét, az utolsó húsz méteren betettem a fejem a vízbe, nem néztem semmit, nehogy egyetlen rossz mozdulaton múljon. Most így azt mondom, ez egy tökéletes úszás volt a részemről, én tényleg úgy jöttem ki, hogy mindent megtettem. Most a kínait vegyük ki, de ott voltam együtt a korábbi olimpiai bajnokkal, Chalmersszel, a fél éve még világcsúcstartó Popovici-csal úgy, hogy előtte az én legjobbam a nyolcadik volt ebben a mezőnyben. Nem volt könnyű idáig elérni, a csapatunk komoly nehézségeken ment át ebben a félévben, és mégis ott voltam a dobogó környékén. Sajnálom, hogy nem lett érem a vége, de… megyünk tovább.”

 

Kós Hubert

“Belement a víz a szemüvegembe, össze-vissza úsztam a kötél között, úgy látszik, mindig van valami… Amúgy nem nagyon tetszett az, amit csináltam, és szerintem Bobnak (Bowman) sem fog, de azt érzem, hogy lassú a medence, nem haladunk úgy, ahogy szoktunk. Viszont ez olimpia, itt csak a helyezés a lényeg, az idő nem érdekes, úgyhogy most pihenek egy kicsit, mert délután nem úgy sikerült az alvás, ahogy akartam, holnapra pedig ki kell javítanom az összes hibát, hogy minden összeálljon a döntőre.”

Kapás Boglárka

“Ahogy délelőtt is mondtam, számomra már az óriási öröm, hogy itt lehetek, az pedig különösen, hogy kétszer is úszhattam az utolsó olimpiámon. Igazából éreztem, hogy a döntőre nem lesz esélyem, picit javultam reggelhez képest, de ez nagyon messze van attól, amivel be lehet jutni. Ez egy ilyen év volt, már a szint is nehezen jött össze, úgyhogy inkább úgy álltam hozzá, hogy örömmel éljem meg, amikor sikerült a kvalifikáció, és hogy valóban egy felszabadult utolsó úszást mutassak itt be.”

Telegdy Ádám

“Sokkal többet tettem bele, mint délelőtt, de ebből sokkal kevesebb jött ki sebességben és érzésben is, mint reméltem. Csalódott vagyok amiatt, hogy nem tudtam magamból kihozni azt, amit azt elmúlt hónapokban az úszásba fektettem, de ezen felül nem vagyok annyira elkeseredve, mert egy szép nyár vár ránk, és nagy küzdelem árán jutottam ki ide. Kétszáz háton a valaha volt legerősebb mezőny alakult ki Magyarországon, így Kovács Benedekkel az utolsó pillanatig kellett küzdenünk és formában maradnunk a csapatba kerülésért.”

A magyar versenyzők eredményei, 5. nap – este

Férfiak

100m gyors, döntő: 4. Németh Nándor 47.50

200m pillangó, döntő: 2. Milák Kristóf 1:51.75

200m hát, elődöntő: 1. Kós Hubert 1:55.96, 13. Telegdy Ádám 1:57.78

Nők

200m pillangó, elődöntő: 14. Kapás Boglárka 2:09.23

A Milák Kristóf most párbajt veszített, Németh Nándorért megszakadt a szívünk bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.