Milan-Parma 2-2: Játékos statisztikák

A Milan kétgólos hátrányból ikszelt a Parmával a 11. fordulóban és az összecsapást követően összegyűjtöttük a statisztikákat illetve érdekességeket.

A piros-feketék 11 fordulót követően veretlenül állnak a tabellán, ilyen a 2003/2004-es idény óta nem fordult elő.

Az Atletico Madrid hétvégi vereségével a Milan az egyetlen olyan csapat az európai topligákban, amely a tavaszi karantént követő folytatás óta veretlen bajnoki meccsen. A Rossoneri legutóbbi veresége a Serie A-ban március elején volt a Genoa ellen.

Theo Hernández két gólt szerzett a Parma ellen. Legutóbb 2009 októberében történt, hogy egy védő duplázott a Milanban, akkor Alessandro Nesta a Chievo kapuját vette be.

Az elmúlt 15 évet tekintve Hakan Calhanoglun kívül három játékos mondhatja el magáról, hogy egy Serie A meccsen háromszor is eltalálta a kapufát. A török támadó-középpályáson kívül Ciro Immobilének (2017), Mohamed Salahnak (2016) és Arturo Di Napolinak (2005) sikerült.

Az Opta által vezetett adatbázis (2004/05-ös szezon óta óta) szerint a Milan az egyetlen csapat, amely egy félidő leforgása alatt három kapufát lőtt az olasz bajnokságban.

A Napoli (170) után a Rossoneri nevéhez fűződik a legtöbb lövési kísérlet a Serie A-ban a szezon eddigi részében, egész pontosan 165. Ebből 74 lövés talált kaput.

A Hellas Verona (11) után a Milan találta el a legtöbbször a kapufát az aktuális idényben, szám szerint 9 alkalommal.

Theo Hernández lett a Parma elleni mérkőzés MVP-je.

Franck Kessié futott a legtöbbet a mezőnyben, méghozzá 12,19 km-t.

MECCS STATISZTIKÁK:

67% LABDABIRTOKLÁS 33%
21 LÖVÉSI KÍSÉRLET 5
10 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 3
2 GÓLOK 2
6 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 2
5 BLOKKOLT LÖVÉSEK 0
0 TIZENEGYES 0
522 PONTOS PASSZOK 238
88% PASSZPONTOSSÁG 72%
13 SZÖGLET 1
2 LES 2
1 VÉDÉS 4
12 SZABÁLYTALANSÁG 14
3 SÁRGA LAP 3
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L KT CS SZ SP P% KP MP MF HI
DONNARUMMA 97′ 1(1) 14 93% 1(1) 3(2)
CALABRIA 97′ 2(1) 3 62 89% 5 10(7) 2(1) 12(7)
GABBIA 5′ 1(0)
ROMAGNOLI 97′ 55 96% 1(0) 2(1) 2(0)
THEO 97′ 3 2 4(2) 2 67 83% 2 10(6) 3(2) 6(5)
BENNACER 78′ 1 5(4) 4 70 88% 12(8) 4(1) 4(2)
KESSIE 97′ 3 71 95% 2(1) 4(1) 3(1)
CASTILLEJO 48′ 2 1 2(0) 6 86% 5(2) 1(1)
CALHANOGLU 97′ 6 5 8(2) 50 81% 7 12(4) 1(0) 5(3)
BRAHIM DIAZ 48′ 2 1 1(1) 2 9 90% 5(5) 1(0)
REBIC 97′ 3 1 1(0) 1 11 58% 1 4(1) 1(0)
TONALI 19′ 2 8 89% 3(2) 1(0) 2(2)
HAUGE 49′ 4(2) 1 21 95% 1 7(3)
RAFAEL LEAO 49′ 2(2) 1 16 84% 2 3(3) 2(2)
KALULU 92′ 1 1 62 93% 4(1) 3(1)

jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | KT-kaput eltaláló lövés | CS-csel | SZ-szerelés | SP-sikeres passz | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. KESSIÉ – 12,19 KM
2. CALHANOGLU – 11,47 KM
3. HERNÁNDEZ – 11,05 KM
4. KALULU – 11,01 KM
5. CALABRIA – 10,86 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. HERNÁNDEZ – 32,94 KM/H
2. REBIC – 32,1 KM/H
3. KESSIÉ – 31,58 KM/H
4. BRAHIM DIAZ – 31,13 KM/H

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE ÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ITT MEGTEKINTHETŐ