Minden idők legnépesebb uszonyos vb-je lesz a hódmezővásárhelyi

image

Jövő szombaton kezdődik meg Hódmezővásárhelyen az uszonyos- és búvárúszó világbajnokság, melyre minden korábbinál több, összesen 31 ország közel 350 versenyzője nevezett.

    A viadal pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, a szervezők abban bíznak, hogy nemcsak a medencében, hanem a lelátókon is sokan lesznek, s megtelik az uszoda.
    "A Gyarmati Dezső Sportuszodában több felújítást is elvégeztünk, ami a világbajnokság lebonyolításához szükséges volt – mondta Varga Ferenc, a létesítmény vezetője. – Megújult a világítás, a hangosítás, a medencét csinosítottuk. Minden adott a kezdéshez, reményeink szerint a lelátó, amelyen ezer néző fér el, megtelik majd."
    Az augusztus 6-ig tartó viadalt a nyugdíjasok és diákok ingyen nézhetik meg, a délelőtti jegy 500, a délutáni 1000, a napijegy 1200, míg a vb-bérlet 5000 forintba kerül.
    "Hódmezővásárhely kiemelkedő sporteseményének leszünk házigazdái, szeretnénk egy feledhetetlen világbajnokságot rendezni – mondta Fekete Ferenc önkormányzati képviselő a vb-helyszínén tartott sajtóeseményen. – Hatalmas szervezőmunka előzte meg a vb-t, a Magyar Búvár Szakszövetséggel, Nyíri Iván elnökkel közösen minden olyan feladatot elvégeztünk, amely előírás volt."
    A 24 fős magyar csapattal kapcsolatban komoly elvárásokat fogalmazott meg a szövetségi kapitány:
    "Négy érmet remélünk a vb-n, Vilhelm Szilárd, Kanyó Dénes, Senánszky Petra, vagy éppen Székely Lilla is esélyes jó szereplésre – beszélt a magyar reményekről Juhos Gergely szakvezető. – Jövő héten szerdán érkezik a válogatott Hódmezővásárhelyre, amely az 1996-os dunaújvárosi világbajnokság után újból hazai környezetben mutathatja meg magát, ez a versenyzőinknek hatalmas motivációt jelent."
    A világbajnokság első szakaszában az uszodai számokat bonyolítják le, majd – a szegedi Maty-éri evezős és kajak-kenu pályán – augusztus 4-én, 5-én és 6-án a hosszú távú versenyekre kerül sor.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.