Mindenképpen a Ferrari nyeri a vb-t

ferrari.jpg

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint a csapa akkor is részese lesz a bajnoki címnek, ha azt végül a McLaren valamelyik pilótája szerzi meg.

Luca di Montezemolo a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában arról beszélt, hogyha nem is az ő versenyzőjük nyeri meg az egyéni világbajnokságok, a csapatnak akkor is lesz egy kis része a győzelemben. A Ferrari elnöke ezzel arra utalt, hogy a McLarent a konstruktőri világbajnokságból ugyan kizárták az ipari kémkedés miatt, de versenyzők továbbra is küzdhetnek a címért.

"Bárki is nyeri a világbajnokságot, mindenképp a Ferrarival teszi ezt – vagy egy kicsit, vagy teljesen" – ironizált Montezemolo.

Felipe Massa pedig nemrég arról beszélt, hogy mindenképp megérdemelten nyerik meg a konstruktőri címet, akkor is, ha ez idén a tárgyalóteremben dőlt el:

"Ha úgy nyerjük el a címet, hogy a másik csapat nem tartotta magát a szabályokhoz, akkor mondhatjuk, hogy mi a viszont nem csaltunk, ezért nyertünk. Elégedett vagyok ezzel, persze más módon győzni még jobb lett volna."

www.sportforum.hu