Minotauro – Két-három éven belül visszavonulok

Antonio-Rodrigo-Nogueira.JPG

Az egykori PRIDE nehézsúlyú bajnok, UFC átmeneti nehézsúlyú bajnok, Antonio Rodrigo Nogueira, aki idén júliusban tölti be a 38-at, karrierje során először vetette fel a visszavonulás gondolatát.

„Még van négy meccs a szerződésemből. A szerződés lejártáig nem nagyon gondolkodom a jövőn. ” – mondta egy az MSN-nek adott interjúban.

„A továbbiak az elkövetlező küzdelmeim eredményeitől függenek. Nem akarom folytatni ezt a szériát, nem akarok túl sokat veszteni. Azt hiszem van 2-3 év még bennem. Majdnem 38 vagyok és nem akarok 40-en túl is verekedni.”

„Még nincs meg a következő harcom időpontja. A UFC feldobott 5 nevet és azt hiszem május előtt harcolni fogok. Kész leszek három hónapon belül.”

„Sajnos Frank Mir nem volt a felajánlott nevek között, pedig szeretnék harcolni vele. Legutoljára szétrúgtam a seggét, de visszajött valahogy és elkapta a karom.”

Big Nog nem valószínű, hogy megkapja Mir-t mégegyszer. Főleg nem, ha Mir esetleg veszít Reem ellen a UFC 169-en (Mir zsinórban hármat vesztett, Reem elleni meccse az utolsó lehet a UFC berkein belül). De vajon ki lehet az az 5 név?

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!