„Mit tehetek? Verjem meg?” – a románok szerint rosszindulatú volt velük szemben a bíráskodás

A mérkőzésről szóló román beszámolók méltatták a román válogatott teljesítményét, mely képes volt fordítani, és “óriási győzelmet” aratni Magyarország fölött. A román sportsajtó egybecsengően ellenségesnek ítélte Lawrence Visser belga játékvezető bíráskodását. A román kommentátorok úgy látták, hogy a játékvezetőnek büntetőrúgást kellett volna ítélnie az 50. percben Ciobanu buktatásánál, és a magyar válogatott gólját eredményező támadást is le kellett volna állítania a Harut ellen elkövetett szabálytalanság miatt.

A sportportálok idézték a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) technikai igazgatójának, Mihai Stoichitának a mérkőzés után adott nyilatkozatát, mely szerint a két említett eseten túl, folyamatosan ellenséges volt a bíráskodás a román válogatottal szemben.

– Egyszer rákiabáltam a bíróra a mérkőzés alatt, de az UEFA képviselői figyelmeztettek. (.) De mit tehetek? Verjem meg? (.) Kijelenthetem, hogy rosszindulatú, ellenséges volt velünk szemben – idézték Stoichita televíziós nyilatkozatát a romániai sportportálok.

A prosport.ro számolt be a románok csapatkapitányának, Marius Marinnak az egyik közösségi portálon posztolt mérkőzés utáni bejegyzéséről.

“Ezek a cigányok, ahogy neveztetek bennünket a pályán, 2-1-re legyőztek titeket. Hajrá Románia!” A beszámoló szerint a rasszizmus vádját megfogalmazó bejegyzés csak néhány percig volt olvasható, mert a román labdarúgó törölte.

A DigiSport televízió kommentátorai egyébként bírálták Marin ötlettelen játékát, és Adrian Mutu szövetségi kapitányt is, amiért nem cserélte le a játékost azt követően, hogy a román válogatott emberelőnybe került. (MTI)

A szlovák sajtó keményen nekimegy a padlót fogott válogatottnak: „Katasztrófa Málta ellen, szörnyű első félidő, újabb pofon” – videó