MK-döntő – Már a Honvéd a favorit

honved.jpg

Kedden 19 órától Kispesten rendezik a labdarúgó Magyar Kupa fináléjának visszavágóját, melyen a Budapest Honvéd lép pályára kedvezőbb helyzetből, miután múlt szerdán 1-0-ra győzött a győri első felvonáson.

A fővárosi együttes évek óta igazi kupacsapatnak számít, a mostani ugyanis sorozatban a harmadik döntője. 2007-ben esélytelenként – a Debrecent büntetőkkel felülmúlva – el is hódította a trófeát, mégpedig története során hatodszor.
   
A mostani párharc előtt egyértelműen a vidéki gárda tűnt esélyesnek, mivel a Honvéd egész tavasszal rendkívül gyenge formában futballozott: éppen múlt szombaton szakította meg hatmeccses kudarcsorozatát a bajnokságban, a sereghajtó és már korábban kiesett REAC legyőzésével egyben bebiztosítva élvonalban maradását. A négyszeres kupagyőztes Győr ezzel szemben kifejezetten jól szerepelt a tavasszal, mindössze egyszer szenvedett vereséget a bajnokságban.
   
A Soproni Ligában a 6., illetve a 21. fordulóban találkozott egymással a két együttes, s míg előbbi mérkőzést hazai pályán 4-1-re nyerte a Győr, addig a utóbbi összecsapás gólnélküli döntetlennel zárult. A kispestiek valószínűleg az MK-döntőben is kiegyeznének a Bozsik Stadionban korábban elért eredménnyel.
   
A finálénak – ezúttal is – jelentős a tétje, a serleg megszerzése mellett a győztes indulhat az UEFA Kupát váltó Európa Ligában, azaz a második számú európai kupasorozatban. Ráadásul a magyar csapatok közül utolsóként csatlakozik be a küzdelembe, amíg ugyanis a bajnoki harmadik Szombathelyi Haladás már az első, az ezüstérmes Újpest pedig a második selejtező körben érdekelt lesz, addig a kupagyőztes csak a harmadik fordulóban száll be.

Magyar Kupa-döntő, visszavágó (zárójelben az első mérkőzés eredménye):
Budapest Honvéd-Győri ETO FC, kedd 19 ó (1-0), vezeti: Solymosi Péter