MOB – Ismét a Dover nyelviskolánál tanulhatnak az olimpiai kerettagok

image

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), valamint a MOB arany fokozatú támogatója, a Dover Nyelvi Centrum, így biztosított az olimpiai kerettagok és edzőik nyelvtanulása a londoni olimpia előtt.

    A Molnár Zoltán MOB-főtitkár és Dohár Péter, a nyelviskola ügyvezető igazgatója által aláírt szerződés szerint a Dover 120 órás egyéni vagy csoportos tanfolyamot tart a jelentkezőknek.
    Molnár az eseményen hangsúlyozta, hogy 396 nap van hátra a jövő évi játékokig, s ez nem csupán a kvalifikációk megszerzésére elegendő idő, hanem arra is, hogy aki még nem tud, vagy nem elég jól tud angolul, vagy más idegen nyelven, az még megtanulhasson, illetve tökéletesíthesse nyelvtudását.
    Az 1992-ben alapított nyelviskolával 2003 óta működik együtt a MOB, most harmadik alkalommal indul a Dover nyelvi centrummal közösen meghirdetett program. Mint Dohár Péter jelezte, bár Athénban és Pekingben is "jól jött" az angol nyelvtudás, a londoni játékokon lesz igazán létszükséglet.
    Az eseményen Gyulay Zsolt, a MOB alelnöke és Kozmann György olimpiai harmadik kenus is beszélt arról, hogy a Dover oktatóinak segítségével tanultak angolul.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.