Molnár Attila a papírformának megfelelően magabiztosan továbbjutott előfutamából az esti elődöntőbe férfi 400 méteren, míg Kovács Árpád a 18. helyen zárta a számot a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokság pénteki nyitónapján.

A két magyar közül a visszalépéseknek köszönhetően lehetőséghez jutott Kovács Árpád futott elsőként. A gödöllőiek Egyesült Álamokban tanuló atlétája a tengerentúlon sokat fejlődött és fedettpályás egyéni csúcsát 46.56 másodpercre javította, ami kifejezetten jónak számít, ám a továbbjutásra ezzel együtt sem volt esélyes. Futamában mindhárom riválisának egyaránt lényegesen jobb egyéni rekordja volt nála, Kovács azonban végig jó iramban futott és bátran versenyzett.
Az első kör után új-zélandi riválisa elé be tudott vágni, a célig pedig az amerikai Chris Robinson és a jamaicai Reheem Hayles mögött haladt, sőt utóbbira a célegyenesben közelíteni is tudott, ám végül mögötte ért be a harmadik helyen 46.77 másodperccel. A helyezéssel továbbjutók mellett a további négy legjobb idő tulajdonosa került be az elődöntőbe, amiről Kovács kilenc századdal maradt le.
A negyedik futamban következett a február elején Európa-csúcsot javító Molnár Attila, akinek csak európai riválisa volt ezúttal, így egyértelműen futamgyőzelmet lehetett várni tőle. Az ősz óta a svájci Laurent Meuwly csoportjával készülő, fedettpályás Európa-bajnok sprinter szinte végig remekül futott, 200 méter után az első helyen vágott be, majd a célegyenesig magabiztosan haladt az élen, a végén azonban Tomas Horak megelőzte, ami talán bosszanthatta, de a továbbjutását nem befolyásolta.
A cseh 45.89 másodperccel ért célba, míg Molnár 45.93 másodpercet produkált, ezzel pedig a harmadik időt érte el.
„Jó futás volt, de sajnos elkövettem egy hibát és nem nyertem meg a futamomat, ami az eldöntős pályabeosztásnál visszaüthet” – nyilatkozta az M4 Sportnak Molnár Attila, megjegyezve, nem számított arra, hogy cseh edzéstársa ennyire megfutja majd a végét. – „Nem baj, legalább felbosszantott.„
Molnár az esti elődöntőre tekintve azt mondta, hogy az lesz majd az igazán fontos futás a mai napon, amit már nagyon vár.
A férfi 400 elődöntőjét 20.44-től tartják. Molnár mellett Illovszky Dominik is érdekelt lesz az esti programban. A BHSE vágtázója 20.16-kor a 60 méter első elődöntőjében szerepel.
(MTI)
Írta a JochaPress


