Az 1992-es, barcelonai olimpia talán legnagyobb magyar meglepetésének szerzője az akkor 20 éves Kovács Antal volt. A ma már világszerte„Atom Anti” néven is jól ismert judós a 95 kilósok mezőnyében aratott nem kalkulált, de annál nagyobb örömöt okozó győzelmet. A magyar judo mindmáig egyetlen olimpiai bajnoka elég korán bekerült a küzdősportok világába.
Hangyási László (fotó: jochapress)
– Mozgékony, de még véletlenül sem erős kisfiúnak indultam – emlékezett a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója.- Persze hogy nagy élménynek számítottak az édesapámmal volt, rendszeres birkózások. Később bátyám egy alkalommal magával vitt a judósok edzésére, ami akkor nekem, másodikos kis gyerkőcnek ugyancsak megtetszett. Érdekességként megemlíteném, hogy az első edzéseimen így az a Tuncsik Józsi bácsi vezényelt, aki 1976-ban, Montrealban megszerezte sportágunk első ötkarikás érmét, egy bronzot.
– Később még több szakember is foglalkozott Önnel, amíg végleg megállapodott Hangyási László mellett.
– Általános iskolai éveim során Fodor József és Tóth Béla is sokat tett értem. Fodor Józsi mellett kaptam az első, komolyabb leckéket a földharc tudományából.Rengeteget voltam „odalenn” és ezeknek a leckéknek a hasznát ugyancsak kamatoztattam a későbbi versenyeimen. A magyar judo első ifjúsági Európa-bajnoka, Tóth Béla ,tovább erősítette és finomította a földharcbeli tudásomat – nem véletlenül lett a földharc az egyik fő erősségem a későbbiekben.
– 1986 pályafutásának kiemelt évszáma.
– Ekkor jött Paksra Hangyási László, akihez három évig többedmagammal tartoztam. Az újabb, jelentős évszám: 1989. Utazó válogatott lettem, ettől kezdve Laci bácsi kiemelten foglalkozott velem. Aztán édesapám elvesztése után egy kicsit az apám is lett.
– Mit emelne ki fontos tanulságként a vele együtt átdolgozott évekből.
– Mindig az egész embert nézte. Laci bácsi egyik legfőbb erénye az volt, hogy a többi kollégájával szemben mindig lépéselőnyre törekedett és azt ki is tudta harcolni magának. Folyamatosan figyelőállásban volt, mindent ellesett a külföldiektől, amire volt „érkezése.” A megmentett újdonságokat, finomításokat pedig behozta az edzéseinkbe, amelyek egyébként nagyon kemények voltak. Az pedig az én szerencsés, talán egyéni adottságom, hogy mindenre nyitott voltam, soha nem vesztettem el a tanulni vágyásomat, amely – reményeim szerint -, mind a mai napig jellemző rám. Megtanított küzdeni, megtanított arra, hogy keressem meg a képességeim legvégét, hogy akarjam tudni, mennyit tudok. Ez annyira sikerült, hogy még a mai napig csak akkor érzem jól magam, ha hetente néhányszor alaposan „kikormolom” magam. Még mindig keresem a végét, ezt most például húzódzkodásban 60 körül van…
– A minőségre is igényes, kőkemény edzések meghozták gyümölcsüket.
– Az elvégzett rengeteg munka önbizalmat adott, mert az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy ennél többet egészen biztosan mások sem edzenek. Több szövetségi kapitánytól – Kovács Gábor, Moravetz Ferenc, Nagy Ernő – is sokat tanulhattam, de sikereimben egyértelműen Hangyási Lászlónak volt a legnagyobb szerepe.
– Az eredményességre törekvő edzőknek mi a legfontosabb tanácsai?
– A munkában higgyen! De legalább ilyen fontos a munka és pihenés arányának helyes megválasztása.
– Az ember soha ne gondolja azt, hogy már mindent tud, ugyanis mindig akadnak új ismeretek, megtanulnivalók, amelyek elsajátítására minden nap törekedniük kell.
– Ne féljenek dicsérni. A hosszú távú motiváció fenntartása kulcstényező a sikerek elérésében, s ebben egy fontos tényező a pozitív megerősítés.
(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)
