Ha valaki a Ferencvárosban nő fel, annak számára természetes, hogy az FTC-ben sportol – állítja dr. Magyar Zoltán, a Ferencváros kétszeres olimpiai bajok tornásza. Aki azt is természetesnek tartja, hogy minden valamirevaló kissrác több sportágat is kipróbál, mielőtt végleg elkötelezi magát valamelyik mellett.
Mester és tanítványa: Vigh László (j) és Magyar Zoltán (fotó:jochapess)
– Mivel a mi időnkben még alig volt autóforgalom, így reggeltől estig az utcán rúgtuk a labdát, vagy éppen lábtengóztunk – emlékezett a hatvan év előtti időkre Magyar Zoltán.. – Már elmúltam tíz esztendős, amikor a néhány hónapja, 90 éves korában meghalt Harmath Józsi bácsi irányított a tornászokhoz, ahol először Sikó Botondhoz kerültem. Ám alig telt egy hónap, valami pluszt megláttak bennem, mert átirányítottak a jobbak csoportjába, ahol Vigh László volt a főnök.
– Miért nevezték őt gyilkosnak? Tényleg az volt?
– Az évtizedek távlatából visszatekintve kicsit másként értékelhetőek a történtek, de az tény, hogy ő mennyiségben és minőségi elvárásokban is hatalmas tempót diktált. Akkor tizenheten tartoztunk hozzá, s végül ketten maradtunk Sivadó Jancsival. Az is óriási munka lehetett Vigh számára, hogy ennyi fiatalt úgy mozgasson, hogy végezze a munkát, s közben mindenre figyeljen. Egyébként működött a természetes szelekció: aki nem bírta a melót vagy megérezte, hogy nem elég tehetséges, az magától is elmaradozott.
– Azért ennek az embertelennek mondott munkamennyiségnek végül csak meglett az eredménye.
– Meggyőződésem, hogy ennél kevesebb is elég lett volna, de a „Tanárnak” ez volt a módszere. Azt is be kell látnom, ha nem ő az edzőm, talán még járási bajnok sem lettem volna.
– Meddig tartott ez a rettegett időszak?
– Tizennyolc éves lehettem, amikor kezdett konszolidálódni a viszonyunk. Utána már mind több dologról tudtunk érdemben is tárgyalni. Előzőleg ugyanis a legfőbb gondom az volt, hogyan lehet a munka elől menekülni, minél kevesebb elemet megcsinálni, becsapni a mestert.
– Visszatekintve, mit emelne ki Vigh László emberi tulajdonságaiból és szakmai felkészültségéből?
– Tagadhatatlan, hogy nem egyszerűen csak szigorú volt, hanem rendkívül céltudatos és következetes is. Be kell látnom, hogy az első időszak hihetetlenül sok munkájával megalapozta a későbbi évek sikereinek lehetőségét. Más kérdés, hogy állandóan fájt a csuklóm, komoly sérülést viszont soha nem szenvedtem el, ami nyilvánvalóan egy kivételes fizikai alapadottságomnak volt köszönhető.
– Ön a Magyar-vándorral tett szert világhírnévre…
– Vígh ezen a téren világszínvonalon is egyedülállóan kiváló volt. Éjjel-nappal járt az agya, és nem csak új és még újabb elemek sorát találta ki, hanem arra is rájött, miként lehet az oda vezető úton eljutni a megvalósításig, amire azután lehetett építkezni.
(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)
