Montezemolo: Kimi le tudja győzni Alonsót

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint Kimi Raikkönen épp úgy képes lehet legyőzni a csapattársát Fernando Alonsót, mint ahogyan azt az 1980-as években Niki Lauda tette a McLarennél.

Raikkönen visszatérése a Ferrarihoz azt jelenti, hogy a maranellói gárdának lesz a 2014-es szezonban az egyik, ha nem a legerősebb pilótapárosa, a Raikkönen-Alonso páros azonban veszélyeket is hordoz magában. Montezemolo azonban nem tart a problémáktól és szerinte Raikkönen karrierje nagyon hasonlít Niki Laudáéhoz, aki a visszavonulását követően nem sokkal a McLaren csapat pilótájaként az 1980-as évek elején visszatért a Formula-1-be, ahol 1984-ben Alain Prostot legyőzve újabb világbajnoki címet szerzett.

„Raikkönen esete majdnem azonos Laudáéval, Niki szintén azt mondta egy ponton, hogy elég, mert elege volt a Formula-1-ből” – nyilatkozta Montezemolo az olasz Gazzetta dello Sportnak. „Beszéltem Kimi bátyjával 2009-ben, mert pilótaként nem volt ugyanolyan, mint akit 2007-ben megszereztünk. A szünet azonban jót tett neki, visszatért a csúcsra, nyert és nagyon sok futamot befejezett. Egy olyan pilótát akartam, aki miatt nem fogom megbánni Felipe Massa elvesztését. Én győzelmeket, kiegyensúlyozott teljesítményt és dobogókat akarok. Alonso lesz az első, aki nyer ezzel, és én örülök, hogy Raikkönen visszatér hozzánk, a Ferrari alkalmazottai is örömmel üdvözölték a hírt, mert jó emlékeik vannak. Lauda is új energiákkal tért vissza és legyőzte Prostot a bajnoki címért…”

A sokak szerint borítékolható feszültségek ellenére Montezemolo szerint Alonso is boldog Raikkönen érkezése miatt. „Nem vagyunk olyan mazochisták, hogy Alonso értesítése nélkül szerződtessünk le egy pilótát. Fernando mindig is tudatában volt annak, hogy Raikkönent akarjuk, mert a másik alternatíva, egy fiatal pilóta, nem adott volna nekünk biztos esélyt a világbajnokságban. Raikkönen ma az egyik legerősebb pilóta a sportban, Alonsóval, Sebastian Vettellel és Lewis Hamiltonnal egyetemben. És Alonso volt az első, aki örült Kimi érkezésének.”

Formula.hu