Moszkvában a Silk Way Rally magyar kamionosai

image

Városnézéssel töltötte a pénteki napot a Silk Way Rally-ra készülő Qualisport tereprali-istálló: a mezőny egyetlen magyar kamionos egységének tagjai megtekintették a főbb nevezetességeket a rajtnak otthont adó orosz fővárosban, Moszkvában.


Míg az orosz indulók már pénteken átestek az adminisztratív- és technikai gépátvételen, addig a nemzetközi mezőny tagjaira csak szombaton kerül sor. Ennek köszönhetően a Scaniával versenyző magyar csapat tagjainak Kovács Miklós pilótának, Czeglédi Péter navigátornak és Tóth Tamás vezető szerelőnek jutott némi ideje a nézelődésre.
A triót főként a Vörös tér nyűgözte le, ahová szombaton újra visszatérnek: innen indul ugyanis a hét napon és közel négyezer kilométeren át zajló, a nyár legnagyobb tereprali-csúcsrangadójának számító viadal, amely Szocsiban ér majd véget július 16-án.
„Mivel nekünk szombaton kell megjelennünk a gépátvételen, ma megcsodálhattuk Moszkvát, ahol hihetetlen szeretet övezi a versenyzőket. A Vörös téren természetesen már áll a rajtdobogó és már ma is rengeteg volt a nézelődő, így holnap, az éjszakába nyúló ünnepélyes rajtceremónián igazi őrület várható. A mezőny másik magyar egységével, Szalay Balázs csapatával egymás mellett ütöttünk tanyát a szervizparkban és már mindkét csapat nagyon várja, hogy végre elkezdődjön a száguldás” – nyilatkozta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós.
Az előzetes nevezési lista alapján 110 autó és 35 kamion vág majd neki a futamnak, amely a Dakar Series keretein belül idén harmadízben kerül megrendezésre.

P1020462.jpg

Forrás: www.qualisport.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.