Jövő szerdán, május 24-én Stockholmban vívja az Európa Liga döntőjét a Manchester United és az Ajax.
Korábban mindkét együttes többször nyert BEK-et illetve Bajnokok Ligáját. Az EL-finálé előtt néhány nappal José Mourinho, a ManU mestere nem tagadta meg önmagát. Egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a holland csapatnak nincs helye a döntőben.
– Úgy gondolom, egy idényben minden csapatnak csak egy sorozatban volna szabad játszania – véli a portugál szakember. – Mi tavaly ötödikek lettünk a Premier League-ben, így szereztünk jogot arra, hogy az Európa Ligában szerepeljünk. Ugyanakkor holland ellenfelünk a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében elbukott és a kiírás értelmében automatikusan került az EL-csoportkörébe. Ezt igazságtalannak tartom.
Mourinho ugyanakkor elismerte, hogy nem számít meglepetésnek az Ajax kiváló szereplése. – Az amszterdami klubban sok remek képességű fiatal szerepel. Ez nem véletlen, hiszen az Ajaxnál nagyszerű utánpótlásképzés folyik.
T.G.