MU: kiszemelték az ‘új Roy Keane-t’ a középpályára! – sajtóhír

Egybehangzó angol lapértesülések szerint a Manchester United együttese élénken figyeli a Sunderland 17 esztendős tehetségét, Chris Rigget.

(Photo by MI News/NurPhoto via Getty Images)

A fiatal angol játékos a Sunderland neveltje, amelynek színeiben már 32 alkalommal pályára is lépett, mi több, négy gólt is szerzett már a felnőtt csapatban.

Az ígéretes jövő előtt álló tehetség játékára nem véletlen, hogy felfigyelt az a Manchester United is, ahol egyes jellemzésekben úgy tudni, már a legendás Roy Keane-hez hasonlítják.

A megtisztelő hasonlat kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az MU ikonikus csapatkapitánya 475 alkalommal játszott a “vörös ördögök” mezében, 7 angol bajnoki címet; 4 FA-kupát; 4 angol Szuperkupát; Bajnokok Ligáját, valamint klubvilágbajnoki nyert a csapattal (…) Amennyiben Chris Rigg, főleg mondjuk az Old Traffordon, csak fele ilyen sikeres karriert futna be, mint Keane, a szurkolók minden bizonnyal máris aláírnák a szerződtetését.

Az angol utánpótlás válogatott játékos piaci értékét nagyjából 1 millió euró körüli összegre taksálják, így szerződtetése abszolút a biztonságos kategóriába tartozna az MU részéről – Igaz ez talán még akkor is, ha a nagy előddel való hasonlat kútba esne!

fociclub

A MU: kiszemelték az ‘új Roy Keane-t’ a középpályára! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.