Munkás ünnepe lesz szombaton a Veszprémnek

mkbveszprem.jpg

"Munkával ünnepeljük május elsejét, mivel az első mérkőzéshez képest nagyobb rizikót vállalva kell kiharcolni a továbbjutást a Barcelona ellen" – mondta az MTI-nek csütörtökön Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati visszavágója előtt.

    A spanyol csapat vasárnap 33-27-re diadalmaskodott a magyar bajnok ellen, és kedvező helyzetből várhatja az izgalmasnak ígérkező második felvonást.

    "A védő- és a támadójátékunkat is javítani kell – mondta Mocsai Lajos. – Négy-öt játékos kisebb sérüléssel bajlódik, de ez nem akadályozza a munkát, az első meccshez képest pedig változtatunk a védelmen. Támadásban sok volt az eladott labda, ebből sok kontragólt szerzett a Barcelona, amely minden poszton világklasszisokkal áll fel. Abban nem hiszek, hogy időarányosan kellene felosztani a visszavágót, vagyis ha félidőben például három góllal vezetnénk, az sem lenne garancia a sikerre. Az a lényeg, amit lefújáskor mutat az eredményjelző".

    A férfi BL negyeddöntőjének hétvégi programja:
    szombat:
MKB Veszprém-Barcelona (spanyol) 16:20 ó (az első mérkőzésen: 27-33)
Montpellier (francia)-Csehovszki Medvegyi (orosz) 19 ó (27-32)
    vasárnap:
THW Kiel (német) – Rhein-Neckar Löwen (német) 17:15 ó (29-28)
Ciudad Real (spanyol)-HSV Hamburg (német) 19 ó (22-26)
   
        A párharcok győztesei jutnak a május 29-én és 30-án Kölnben rendezendő négyes döntőbe. Az elődöntők sorsolását kedden 11 órakor tartják, ugyancsak Kölnben.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.