Mütyi és Kori, avagy a két FRT-s Szaki

Mütyi és Kori, avagy a két FRT-s Szaki

Beszélgetés az „Iker párral”, a Kiskunlacházi tali előtt.

Egy folyamatosan meg-megújuló Opel Corsával indulsz a hétvégi Sporganizer KFT Vevőtalálkozón.

Erre a versenyre is készülsz valami újítással az autóval kapcsolatban?

 

Mütyi:

– Igen a mostani versenyen is egy újabb pro változás kíséreltünk meg az autón.

A hengerfejet módosítottuk kicsit és új programot töltöttünk fel.

 

Ezen a versenyen is „Örök” második leszel, vagy megmutatod, hogy Mütyi is megelőzhető?

 

Kori:

– Az új évadba is megpróbálom a nálam erősseb autókat megfogni, ami tavalyi évben nem sokon múlott.

 

Milyen nyomvonal kialakítású pálya tetszik neked a Kiskunlacházi Repülőtéren?

 

Mütyi:

– A versenyző társaim hiányolták a változatos pályát így leültünk páran és megrajzoltuk az általunk ideálisnak és izgalmasnak tartott nyomvonalat. Amit a Friciék a májusi versenyen fognak alkalmazni.

 

Az abszolút legjobb, leggyorsabb versenyzők közzé tartozol. Minek köszönhetö ez?

Kori:

– Igen nagyon jó helyen végeztem a abszolút kategóriában, ez az általunk épített és fejlesztett autónak köszönhető.

 

Mütyi és Kori: 2013-as tervek?

– Terveink között szerepel az FRT versenyei, szlovákiai versenyek, illetve itthon a barátaimmal egy két meghívásos verseny.

 

Köszönet a Támogatóinknak!

X Bt, Strom Kft, Pszilosz Kft, Fogaskerékgyártó Kft, E30 motorsport, Tag Racing.

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.